F. Liska Tibor

Szokatlan kísérleti közgazdaságtan

Köszönettel tartozom Laki Mihálynak a biztatásért, a szakmai segítségért, és a sok tanácsért, amivel segített e cikk létrejöttében.


Liska Tibor (1925-1994) azt kutatta, hogyan működhet egy társadalom minden központi irányítás nélkül, önszabályozó módon. A LisKaLand diáktáborok is erre keresik a választ. E kísérletekben egy mini-társadalom gazdasága működik. A szabályok mindenkire egyformán érvényesek. Senki nem mondja meg kinek, mit kell csinálnia. Az "állam" csak a működési feltételeket biztosítja, de nem szól bele a gazdaság működésébe. Minden tranzakció kölcsönös megegyezésen (piaci megoldásokon) alapul, senki sincs kényszerítve, mindenki önszántából vesz részt az együttműködésekben. E kísérletek – még ha nem is bizonyító erejűek – nem mondanak ellent az eredeti koncepciónak és talán nem teljesen reménytelen megvalósítani a teljes konszenzusra épülő, önszabályozó társadalmat.

2009 és 2017 között hat LisKaLand és ugyanennyi ÖkiLand tábor került megrendezésre. Az előbbin egyetemisták és végzett egyetemisták, az utóbbin középiskolások vettek részt. Ezek – mint majd részletesen bemutatjuk – elsősorban üdülőtáborok voltak, ahol – ráadásként – a gazdasági játékban is részt lehetett venni. A táborokban zajló játék-kísérletnek az volt a célja, hogy próbára tegye a Liska-modell működőképességét, és ezzel gyakorlati tapasztalatokat szerezzen az önszabályozó társadalom lehetőségeiről. Az egyetemista résztvevők programjában nagyobb súlyt kapott a gazdasági viselkedés-játék. Ez a beszámoló ezért elsősorban a LisKaLand táborok (e sajátos kísérletek) tapasztalatait ismerteti és értékeli.

A Liska-modell története

A modell koncepciója apám, Liska Tibor (1925–1994) fejében érlelődött évtizedekig. E "világmegváltási" törekvések kezdetei az ötvenes évekre nyúlnak vissza, amikor a "fényes szelek nemzedék" – amelyhez ő is tartozott – kikerült az egyetemről és bekerült a gazdaság irányítás apparátusába, ahol nem volt nehéz észrevenni, hogy a tervutasításos szocializmus nem jól
működik. Péter [1954, 1955], Kornai [1957]
A lelkes ifjak közül többen "meg akarták forgatni a világot", és elindult egy közös gondolkozás egy hatékonyan működő, nem kapitalista társadalom felvázolásáról – mai szóval modelljéről. Abban már akkor is egyetértés volt, hogy a fő problémát az állam és azon belül is a tulajdon okozza, mert a tulajdonosi szemléletet nem lehet semmilyen bürokráciával helyettesíteni.

Aztán jött 56, és a közös gondolkozás leállt, de apám valahogy benne maradt ebben a mókuskerékben és tovább pörgött. A hatvanas évek
elejére Liska [1963]
a megoldáskeresés "globalizálódott". Világossá vált, hogy a probléma nem szocializmus specifikus, hanem világjelenség. A kapitalizmus csak annyival működik hatékonyabban, amennyivel kevesebb befolyása van az államnak a gazdaságra, mint a szocializmusban (ami nem kevés). A hatvanas évek második felében – az
Ökonosztát Liska [1967]
A könyvet azután a szocialista rendszer utolsó évében adták ki könyv formában.
című, sokáig kéziratban maradt és sokszorosítva, illegálisan terjedő könyv megírásával – kész volt az elméleti koncepció.

A hetvenes évek második felében, a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, Liska Tibor vezetésével, megalakult a Vállalkozás Kutató Csoport, azzal a céllal, hogy a koncepciót pontosítsa, közérthetővé tegye, kísérleteket ösztönözzön és a tapasztalatokat feldolgozza. A kutató csoport vitáin kezdetben csak néhányan vettek rész, de egyre nőtt az érdeklődés és a nyolcvanas évek elején már alig lehetett beférni a 600 fős előadóban tartott
Liska-vitákra. Koncepció és kritika [1985]
 

Időközben az elmélet gyakorlati kipróbálására is sor került. A
sajtó foglalkozott a témával, Tibor [1980], Bársony [1981]
a vitákhoz sokan
hozzászóltak, Petschnig [1981], Csepeli [1981], Bokros [1981, 1982], Berend [1982], Kornai [1982]
számos kísérleti
visszajelzés Siklaky [1984]
segítette a koncepció alakítását, fejlődését, továbbá – több lépésben – elkészült a modell
algoritmikus F. Liska [1979, 1982]
leírása is. A kísérleteknek és az elméletnek nemzetközi visszhangja is volt a
The Economist Macrae [1983]
hasábjain. Az 1982-ben rendezett Ökland (középiskolások számára rendezett újságíróképző tábor) tapasztalatai adták az ötletet a 2009 után rendezett LisKaLand táborokhoz.

Mivel a modell-leírás terminológiája szokatlan és ezért nehezen érthető volt a rendszerváltáskor [1990-ben] elkészült
egy másik F. Liska [1990]
megfogalmazás, ami matematikailag ekvivalens volt az eredetivel, de a magántulajdon ismert fogalmaival operált.

A koncepció apám 1994-ben bekövetkezett halála után négy évvel kapta a
Liska-modell F. Liska [1998]
elnevezést, amikor részletes ismertetése megjelent. Ugyanekkor indult a Budapesti Corvinus Egyetemen ezzel a címmel egy fakultatív kurzus, ami azóta is tart. Mind a kurzus, mind a 2009-ben újraindított kísérletek tovább csiszolták a modellt, bár a lényegét nem érintették, csak a megvalósítás részleteit finomították és folyamatosan jelentek meg
publikációk. F. Liska [2000, 2001, 2004, 2005, 2006, 2009, 2013]
a
témában.. Czagány [2004]

A modell

A koncepció lényege az önszabályozás, amely szerint a társadalmat senki nem irányítja, az állam csak a működési feltételeket biztosítja, de nem szól bele a gazdaság működésébe. Fő szempont a társadalom hatékony működése (a hatékonyságot globálisan értelmezve, tehát aki másoknak kárt okoz, az nem tekinthető eredményesnek). Az egyes egységeket az működteti, aki a leghatékonyabb megoldást tudja garantálni és csak addig, amíg ő a legeredményesebb. Minden kölcsönös megegyezésen (piaci megoldáson) alapul, senkit sem lehet kényszeríteni az együttműködésre. Mindenki a saját pénzét költi és közvetlenül viseli a saját döntései következményeit.

A hagyományos társadalom irányítás esetén a fenti szempontok egy része egybeesik az állam funkcióival. A modell megvalósításához megoldást kell találni olyan nélkülözhetetlen funkciókra, amiket hagyományosan az állam lát el. Ezek közül a két legfontosabb a jövedelem-újraelosztás (redisztribúció) és a vezetők kiválasztása (szelekció).

A jövedelem-újraelosztásra a Liska-modell a
társadalmi örökséget F. Liska [2001, 2013]
javasolja. Ez a születésekor mindenkinek járó zárolt bankbetét, amely – a kamatai révén – élete végéig folyamatos jövedelmet biztosít. A megoldás nagyon hasonlít a – mostanában egyre terjedő –
feltétel-nélküli alapjövedelem Bánfalvi [2014]
(Basic Income) History of Basic Income [2008]
elképzeléshez, csak itt a forrást nem adók fedezik (legalábbis nem hagyományos adók), hanem az előző generáció által felhalmozott társadalmi örökségbetétek. Úgyis lehet értelmezni, hogy a vállalkozók a következő generációk számára adóznak, de a befizetéseket saját számlájukra teljesítik és életük végéig használhatják. Tehát a jövedelem-újraelosztás nem a generáción belül, hanem az egymást követő generációk között történik. A hagyományos (generáción belüli) redisztribúció úgy működik, hogy a produktív szférától elvont jövedelmet átcsoportosítja a kevésbé produktív szféra javára. Ennek az a hátránya, hogy a hatékonyság rovására megy, hiszen éppen azok kapnak kevesebb lehetőséget, akik tudnak jövedelmet termelni, és ha kevesebb jövedelem jön létre, kevesebbet lehet újraosztani is.

A szelekció önszabályozására egy új tulajdonforma, a
személyes társadalmi tulajdon Petschnig [1981], F. Liska [2004]
a javaslat. Ez a tulajdonforma a magántulajdon és a bérleti tulajdon keveréke, de nagyon közel a magántulajdonhoz. Célja, hogy minden gazdasági egység tulajdonosa az legyen, és csak addig, amíg ő tudja azt a leghatékonyabban működtetni. A tulajdonosnak az egység értéke után évi 1% befizetési kötelezettsége van, amit a saját zárolt számlájára fizet. Az értékét maga a tulajdonos állapítja meg, de ezen az értéken el is kell adnia, ha valaki meg akarja venni (a vételár természetesen a tulajdonost illeti). Tehát a tulajdonos jogai és kötelezettségei mindenben megegyeznek a magántulajdonoséval, csak a monopoljoga nincs meg az eladási kényszer miatt.

A tulajdonforma fenti megfogalmazása az 1990-ben kialakított
modellben F. Liska [1990]
szerepel, ami csak annyiban tér el az eredetitől, hogy itt az új tulajdonosnak 100%-os garanciát kell nyújtania (ki kell fizetnie a vételárat). Az eredeti modellben is szükséges garanciát biztosítani, de jóval alacsonyabb szinten, ami csökkenti a belépési küszöböt és szélesebb körű versenyt eredményezhet.

Nyilvánvaló, hogy ez a koncepció nem a szokásos tudományos hozzáálláson alapul. A tipikus tudományos megközelítés pozitivista szemléletű. Igen-nem kérdésekre keresi a választ és a természeti törvényeket kívánja körülírni, meghatározni. Ez elsősorban a természet-tudományokra igaz, de társadalom-tudományokban is megvan az erre való törekvés. A leíró közgazdaságtan például komolyan törekszik az objektivitásra, bár óhatatlanul kerülnek bele szubjektív elemek is. A Liska-modell azonban nem ilyen, ez a normatív közgazdaságtan kategóriába tartozik, ami már nem nevezhető objektívnek. Lehet érvelni az állításai mellett vagy ellen, de nem logikailag bizonyítható vagy cáfolható tételekről szól, hanem a hitről, hogy a javasolt módszerek alkalmazása esetén jól működhet a társadalom. E hit megerősítését vagy elvetését a módszerek gyakorlati kipróbálása segítheti leginkább. Mivel ez a kísérletezés nem kockázatmentes, mindenképpen kis méretekben ajánlatos próbálkozni és sok-sok próba eredményei alapján vonni le a következtetéseket.

A kísérletek működése

A pontos szabályokat a függelék tartalmazza, itt csak annyi kerül ismertetésre, amennyi a sajátosságok megértéséhez szükséges.

A LisKaLand táborok 7-8 napig tartottak. A résztvevők száma 90-130 között mozgott. A táborlakókat színvonalas programok várták: napközben szakmai előadások, esettanulmányi verseny, képességfejlesztői tréning, este zenekarok, bűvész-műsor, vetélkedők és bulik hajnalig, ahogy a diáktáborokban szokás. A legmaradandóbb élményt azonban a Liska-modell gyakorlati alkalmazása nyújtotta. A résztvevők vállalkozásba vették és saját maguk üzemeltették a tábor minden funkcióját: a konyhákat, a büféket, a sportpályákat, a szálláshelyeket és minden egyebet. Az igénybe vett szolgáltatásokért LisKaLand saját pénznemében, ÖKI-ben fizettek egymásnak.

Minden táborlakó egységesen kapott "társadalmi örökséget", ami folyamatos és növekvő jövedelmet biztosított, fedezte a megélhetési költségeket, még akkor is, ha valaki egyéb jövedelemre nem tett szert.

A tábor elején árverést tartottak, ahol a vállalkozások első tulajdonosukhoz kerültek. Az árverésen 40-60 cég talált gazdára, de ezeknek kb. egyharmada volt nagy forgalmú, ahol jelentős bevételre lehetett számítani és ezekért folyt a legnagyobb verseny. A leendő tulajdonosnak garanciát kellett biztosítania, amit a társadalmi örökség felhasználható részéből, vagy hitelből fizethette ki. A tulajdonosnak a cég értékével arányosan folyamatosan fizetnie kellett, de bármikor újraértékelhette a saját cégét és csökkenthette vagy növelhette fizetési kötelezettségeit. Ha növelte a cégértéket (licitált), akkor a többlet miatti befizetések már a saját (zárolt) számlájára mentek és ezt akkor is megkapta, ha valaki kivásárolta, de akkor már nem neki kellett befizetnie. A céget át kellett adnia annak, aki át akarta venni és kellő garanciát tudott biztosítani.

LisKaLandon két "állami" cég működött: a Bank, és a Külker. Mindkét állami vállalat lényegében döntési jogkör nélkül üzemelt, csak a profiljába tartozó szolgáltatásokat nyújtotta. A Bank a folyószámlákat vezette egy lokális számítógép hálózaton, de mindenki saját maga intézte a tranzakciókat. LisKaLand teljes információs társadalom volt: a folyószámlák nyilvánosak voltak, a banki terminálokról bárki lekérdezhette az adatbázis bármely részletét, még azt is ki, mikor, milyen tranzakciót bonyolított a bankban.

A Külker "külföldről" (a közeli bevásárlóközpontból) szerezte be a megrendelt termékeket a Nagyker cégek által leadott rendelések alapján. Csak a "közellátási cégek" (konyhák, büfék, kocsmák, cukrászdák, trafikok) rendelhettek, a profiljuknak megfelelő árut a nagykereskedőktől, de a trafikokon keresztül bárki leadhatott rendelést.

A rendelési lista ugyan elég terjedelmes volt, de a költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével korlátozta a beszerezhető cikkek fajtáit, elsősorban az alacsonyabb árfekvésű termékek felsorolásával. A rendelési listák ÖKI-ben voltak beárazva a bevásárlóközpont áraival arányosan, úgy, hogy a várható rendelésállomány ne lépje túl a rendelkezésre álló keretet. Minden reggel elkészült az aktuális árlista, a rendeléseket délig lehetett leadni, és kora délután már teljesítették is, és a nagykereskedők szétosztották az igényelt tételeket.

Az említett minimális piacszabályozástól eltekintve, az összes vállalkozásra egységes szabályok vonatkoztak. Az árverésen mindenki azonos vagyonnal indult és a tábor folyamán a saját döntései eredményeként alakult a vagyoni helyzete. A tábor végén mindenkinek jutott a nyereményekből. A nyeremények között volt néhány értékesebb is (laptop, okos telefon stb.) és a részvevők vagyonuk sorrendjében választhattak a nyeremények közül.

LisKaLand statisztika

A táborokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Liska Tibor Szakkollégiuma rendezte. A szervezés jóval a tábor előtt (legalább félévvel) elkezdődött és kb. 30-40 fő vett részt a rendezvény előkészítésében.

Helyszín és időtartam

2009 Balaton felvidék, Tapolca és Sümeg között 8 nap
2010 Kétegyháza 8 nap
2011 Kétegyháza 8 nap
2013 Felsőtárkány 7 nap
2015 Szigetmonostor 7 nap
2017 Szigetmonostor 8 nap
Mindegyik helyszín különálló, külvilágtól elzárt táborhelyen volt.

Létszám

2009 2010 2011 2013 2015 2017
Játékos 75 83 89 71 69 64
Szervező 15 15 15 15 15 15
Vendég 0 4 23 23 22 34
Összesen 90 102 127 109 106 113
A vendégek (napi-jeggyel) néhány napig tartózkodtak a táborban, nem szerezhetek tulajdont, csak fogyasztóként vettek részt a játékban. Mindazonáltal többen betársultak valamelyik céghez csendestársként, vagy kibéreltek egy-egy eszközt kiegészítő jövedelem-szerzés céljából. Az első táborban vendégek nem vehettek rész.

Vállalkozások

2009 2010 2011 2013 2015 2017
Közellátási cégek 8 16 22 15 18 16
Szállás 4 17 17 6 8 7
Szolgáltatás 18 27 30 18 12 13
Később bejegyzett 5 4 14 2 7 8
Összesen 35 64 83 41 45 44
A később bejegyzett cégek az induló árverésen nem szerepeltek.

Vagyoni helyzet

2009 2010 2011 2013 2015 2017
Napi kamat 20 % 10 % 10 % 10 % 10 % 20 %
Társadalmi örökség 20 000 28 000 10 000 10 000 10 000 5 000
Induló vagyon 10 000 7 000 3 000 3 000 13 000 7 500
Élmezőny vagyona a végén 300 000 40 000 60 000 30 000 55 000 60 000
Középmezőny vagyona a végén 10 000 4 000 8 000 4 000 13 000 15 000

A LisKaLand táborokban kezdetben a
1990-es változat F. Liska [1990]
került kipróbálásra, de a későbbiekben az eredeti modell bizonyult használhatóbbnak, annak ellenére, hogy az nehezebben érthető és több adminisztrációt igényel. Ennek eredményeképp az élmezőny vagyona csak 3-4 szerese lett a középmezőnyének, a korábbi 8-10 szeres különbség helyett, ami nem mond ellent annak, hogy a nagyobb verseny csökkentheti a vagyonbeli különbségeket is. A függelékben található szabályok is az eredeti modell egy lehetséges megvalósítását írják le. A 2010-es táborban a társadalmi örökség utólag lett megnövelve, mert az árverésen túllicitálta magát a társaság. Erről az Infláció című részben bővebben lesz szó.

Miért kísérlet és miért nem szokványos?

A LisKaLand táborokban tervezett és ismételt kísérlet zajlott. Az alábbi táblázatban
összefoglaltuk Laki Mihály segítségével
a főáramú kísérleti közgazdaságtan és a LisKaLand kísérlet módszertani és tartalmi hasonlóságait és különbségeit.

Hasonlóságok és eltérések

a kísérlet főáram LisKaLand
tárgya az elméletnek az emberi viselkedésről, annak módosulásairól tett állításainak kísérleti megfigyelése és mérése emberi viselkedés megfigyelése és regisztrálása lassan változó (nem az életből ellesett, hanem utópisztikus) szabályok között
a részvétel formája önkéntes önkéntes
kilépés lehetséges lehetséges
időtartama meghatározott meghatározott
kockázat a részvétel nem módosítja a való világbeli vagyoni állapotot
megfigyelés a résztvevők tudnak róla a résztvevők tudnak róla
a kísérlet költségeinek viselője a kísérleti projekt finanszírozója (a kutató intézmény) a résztvevők + támogatók
mérés pszichológiai kísérletekben használt módszerekkel mesterséges pénzben zajló tranzakciók regisztrálása és megfigyelése
ösztönzés jutalmak jutalmak + dicsőség
minta kiválasztása véletlenszerű nem véletlenszerű
a résztvevők kísérlet előtti kapcsolatai nincsenek többnyire csoportok jelentkeznek
a résztvevők jellegzetes működése fogyasztói döntések (haszonmaximálás) vállalkozási döntések (pofit maximálás)
együttműködés a résztvevők között nem jellemző gyakori, önkéntes

A LisKaLand kísérlet számos vonatkozásban követi a szokásos főáramú feltételeket és módszereket (piros színnel jelölve a táblázatban). A részvétel itt is önkéntes, a kilépés bármikor lehetséges, a megfigyelés nem rejtett, hanem nyílt. A kísérlet időtartama meghatározott, a részvétel nem módosítja a részvevő vagyoni állapotát.

A különbségek is jelentősek. A
kísérleti közgazdász [Kahneman, Knetsch, Thaler, 1991]
az elméletnek az emberi viselkedésről, annak módosulásairól tett állításainak kísérleti megfigyelésére és mérésére vállalkozik. A kísérlet segít kiszűrni, módosítani az közgazdasági elmélet valóság idegen állításait, javítja egy pontosabb, reálisabb elmélet létrejöttének esélyeit. A LisKaLand kísérletek nem az elméletet, hanem egy társadalom- és gazdaságszervezési terv, utópia megvalósulásának esélyeit tesztelik. A kísérlet során jelentkező turbulenciák, működési zavarok és extrém reakciók a reálisabb, megvalósíthatóbb utópia kidolgozását segítik. További fontos eltérés, hogy a
főáramú kísérletezők [Charness, Rigotti, Rustichini, 2007]
elsősorban a fogyasztói viselkedést, a LisKaLand szervezői viszont a vállalkozói magatartást modellezik. A jó vállalkozó (általában szorgalmas, sokat dolgozik, de) leginkább attól lesz jó, hogy rendelkezik valamiféle látnoki képességekkel, amit a főáramú kísérletek nem vizsgálnak és LisKaLand is csak annyit bizonyított, hogy léteznek ezek a képességek. Ha pontosan ismerhetnénk a fogyasztói preferenciákat, a rendelkezésre álló erőforrásokat, a termeléshez és az értékesítéshez szükséges minden információt, akkor a hatékony gazdálkodás egyszerű matematikai feladat lenne. Ám azok az információk, amelyekből a gazdasági számítás kiindulhatna, nem ismeretesek egyetlen szereplő számára sem. Az adatok, amelyeket fel kell használni, nem létezhetnek koncentráltan és integrált együttesként, hanem csakis tökéletlen és gyakran ellentmondásos ismeretek szétszórt formájában, amit nagyon sokan birtokolnak. A gazdasági versenyben az lesz sikeres, aki a gazdasági szereplők között szétszóródott tudást jobban tudja hasznosítani.

Tapasztalatok

A kísérletek tapasztalatai semmiképpen nem tekinthetők bizonyító erejűnek. Kevés az esetszám és a nemcsak, hogy nem reprezentatív a minta, de a résztvevők döntő többsége kifejezetten a téma iránt érdeklődő egyetemisták közül került ki.

Szelekció

A táborok a legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy az önszabályozó szelekciós rendszer akkor is tud működni, ha senki nem mondja meg, jelöli ki, kinek, mit kell csinálnia. A Liska-modell új tulajdonformája kiválasztja a legjobb tulajdonosokat. E tulajdonforma (a személyes társadalmi tulajdon) a magántulajdon és a bérleti tulajdon közti átmenet, de nagyon közel a magántulajdonhoz. Lényege, hogy az működtesse az egyes egységeket, aki leghatékonyabban csinálja. Itt csak az maradhatott tulajdonos, aki többet tudott kihozni a cégből, aki többet volt hajlandó befizetni a bevételeiből, mint a többiek. Csak azt a többlet jövedelmet lehetett "adómentesen" zsebre rakni, amit mások nem tudtak produkálni.

A jól működő szelekciót bizonyítja, hogy azok, akik több táborban is részt vettek általában hasonló helyen végeztek a rangsorban. Természetesen nem mindig ugyanazok nyertek, de aki egyszer jól szerepelt, az máskor is az élmezőnyben végzett.

A tulajdonos váltások is zökkenőmentesen zajlottak. Az első napokban volt mindig a legélesebb a verseny. Ha a tulajdonos nem emelte fel a cégértéket a jövedelmezőségnek megfelelő szintre, azt hamar észrevették és rálicitáltak. Az eredeti tulajdonos sokszor vissza is vásárolta a kilicitált céget, némi veszteséggel (a licit utáni befizetések a licitálót illették meg). Az első napok után már alig volt kivásárlás. Tulajdonoscserék akkor is zajlottak, de ezek hagyományos cégeladások voltak, amikor az eladó eladni, a vevő venni akart. Tehát a kényszer-kivásárlás csak addig fordult elő, amíg be nem állt a piaci egyensúly. Ez egy-két nap alatt bekövetkezett.

Csökkenő állam

Kezdetben a szervezők rengeteg feladatot vállaltak magukra. Később rájöttek, hogy sok "állami" funkció kiszervezhető és vállalkozássá alakítható. A legelső táborban még a nagykereskedelmi feladatokat is a Külker látta el, ami elég sok adminisztrációval járt és megterhelő volt a szervezők számára (az első napokban szinte nem is aludtak). A későbbiekben már nagyker cégekkel is bővítették az árverésen megszerezhető vállalkozásokat. Ez nem csak azért volt szerencsés megoldás, mert tehermentesítette a szervezőket, hanem azért is mert újabb nagy forgalmú cégek is versenybe léphettek. (Nagy profitot csak nagy forgalmú vállalkozások tudtak elérni, ezért az árverésen a legnagyobb licitcsata a kocsmák, konyhák, büfék esetében volt, és ezekhez csatlakoztak a nagyker cégek is.)

A későbbiekben is folytatódott az "állam" leépítése. Az igazságszolgáltatás (erről később még lesz szó), a közterület-felügyelet vállalkozásokká alakultak, sőt még kereskedelmi bankok is létrejöttek, amelyek a hitel-kihelyezést és -követést végezték.

Szóba került a Külker kiszervezése is, de ott túl nagy kockázatot jelentett volna, ha bárki licitálhat, hiszen naponta több százezer forintért kellett bevásárolni, autót vezetni, terméklistát összeállítani, stb. Így ez továbbra is "állami" feladat maradt.

Voltak ellentétes tendenciák is. A közös mosdókat, zuhanyozókat kezdetben vállalkozások működtették, de a tisztasági elvárások különböző értelmezése sok vitát kavart, így ezek visszakerültek a szervezők hatáskörébe.

Noha minden törekvés arra irányult, hogy az "állam" semmibe ne szóljon bele, mégis adódtak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen volt az "állami" beavatkozás. Például több esetben kellett – menet közben – a beszerezhető termékek listáját bővíteni, és volt olyan igény is, ami – némi tanakodás után – nem került fel a listára. Az árarányok is változtak. Például az eldobható (műanyag) tányér és pohár ára egészen addig emelkedett, amíg olcsóbb volt megfizettetni az edénymosogatást.

Az eredeti elképzelés, hogy az állam csak annyira szól bele a gazdaság működésébe, mint a bíró a focimeccsen a játékba, valójában is megvalósult. A beavatkozások egyeseket előnyhöz juttattak ugyan, de senki sem gondolta, hogy ez lett volna a cél, és a versenyhelyzet ettől alig változott.

Infláció

A legelső tábor árverésén mindenki nagyon visszafogottan licitált. Mindössze három játékos vett igénybe hitelt a cégvásárláshoz (ők végeztek az első helyeken). A fogyasztói árak is nagyon alacsonyról indultak (természetesen nem volt semmilyen árszabályozás). Mivel sok pénz került forgalomba, az első napokban látványos volt az infláció. A cégértékek a háromszorosára, a fogyasztói árak az ötszörösükre emelkedtek. Eközben sokan éltek a licitálás lehetőségével, de ehhez képest kevés tulajdon cserélt gazdát, mert az eredeti tulajdonos azonnal visszavásárolta és még tovább licitált a saját cégére. A harmadik napon az árszínvonal és a fizetőképes kereslet egyensúlyba került és nem emelkedtek tovább az árak, az infláció megszűnt és az árak néhány napig stabilan tartották magukat. Aztán a tábor végén újra beindult az infláció. Ugyanis – átgondolatlan szervezés miatt – az elért vagyonuk alapján, csak az első 30 helyen végzett játékos részesült az értékes nyereményből (laptop, fényképezőgép, telefon stb.). Akik látták, hogy nincs esélyük nyereményre (és ők voltak többségben) elkezdték szórni a pénzt a tábor utolsó napjaiban, ami újra inflációt generált.

Ezt a "világvége" jelenséget a későbbi táborokban sikerült orvosolni, azzal az egyszerű megoldással, hogy mindenkinek jutott nyeremény és bár akkor is csak néhány értékesebb volt közöttük, de érdemes volt a tábor vége felé is takarékoskodni, hiszen, aki előrébbre végzett, kedvezőbb helyzetben választhatott a nyeremények közül.

Ezek a problémák nem a modellből fakadtak, hanem a hosszútávra kigondolt modell korlátos időintervallumban történő elindításából és leállításából. A leállítás a fenti módon végül is megoldódott, de az indulással később is akadtak gondok. A második táborban – mivel mindenki emlékezett, hogy aki az elején vásárolt az jól járt – az árak nagyon magasra szöktek az árverésen. Ennek az lett a következménye, hogy a fogyasztói árszint is jóval a fizetőképes kereslet fölé emelkedett. Talán az egyensúly itt is néhány nap alatt beállt volna, megszorítások, nélkülözések és látványos bukások kíséretében, de mivel senki sem akarta, hogy egy üdülőtáborban a diákok napokig nyomorogjanak, a szervezők úgy döntöttek, hogy egységesen megemelik a társadalmi örökséget, így mindenkinek nőt a bankszámlája és helyreállt az egyensúly.

A harmadik táborban sikerült legjobban az indítás. Gondos előkészítés, számítási példák, vállalkozás kalkulátorok eredményként az árverésen reális értéken keltek el a vállalkozások és alig volt infláció a tábor folyamán. A későbbi táborokban néha előfordultak alul-, vagy túllicitálások az induló árverésen, de mivel kevés ilyen volt nem okozott egyensúlyzavart.

Vállalkozni – Nem vállalkozni

Sokan eleve úgy érkeztek a táborba, hogy majd kipróbálják milyen is az amikor vállalkozást működtetnek, de a többség csak nyaralni akart. A vállalkozásokhoz – mint az életben is – szükséges volt árakkal, készletekkel kalkulálni, alkalmazottakkal egyezkedni, stb. Még akiknek nem sikerült jól az üzlet, azok is úgy gondolták sokat tanultak a tapasztalatokból.

A bőséges ellátmány ellenére mindenki legalább néhány napot dolgozott, még azok is, akik kifejezetten azzal a szándékkal jöttek, hogy csak nyaralni akarnak. Voltak akik alkalmanként besegítettek konyhán, vagy büfében, és voltak akik rövid időre bérbe vettek egy-egy eszközt. Például többen sütöttek süteményt, amihez kibérelték a konyha sütőjét. A bérlőnek előzetesen egyezkednie kellett a tulajdonossal (az alapanyagokat csak a konyha tulajdonosa rendelhette meg), majd megsütötte és eladta a süteményt. A grillsütőt is többször kibérelték. Meg is vehette volna bárki, de aki csak egy estét akart grillezni, annak nem volt érdemes kivásárolnia, hiszen akkor neki kellett volna gondoskodnia a további üzemeltetéséről is. A gofrisütő is szinte folyamatosan bérbe volt adva.

Az alkalmi munka, a bérlet nem jelentett nagy bevételt, de a többség elsősorban nem is a pénzért dolgozott (bár anélkül aligha csinálta volna), hanem mert kedve volt dolgozni. Kényelmesen megéltek volna akkor is, ha elmarad az extra jövedelem, de kipróbálni valamit, amihez kedvük van és még keresni is lehet vele, az már igazán vonzó. De szép is volna, ha ez nem csak LisKaLandon lenne lehetséges!

Teljes-információs társadalom

A pénzmozgások teljesen transzparensek voltak. A banki terminálokon mindent lehetett látni: a bankszámlákat, az átutalásokat, a pénz be- és kifizetéseket, a cégek tulajdonos váltásait is. Mindezt szűrni lehetett idő, személy és cég szerint.

Az átláthatóság nagyban erősítette a piaci szereplők közti bizalmat, hiszen akit érdekelt mindent megtudhatott minden személyről és minden cégről, még azt is, hogy a vállalkozás mit, mennyiért szerzett be. Bár nem sokan dolgozták fel ezeket az információkat, de pusztán az a tudat, hogy bárki utánanézhetett, már hatott. Mindazonáltal a döntéseket – főleg az árveréseken – sokkal inkább a megérzések, divatok, a többiek viselkedése határozták meg, mint sem a rendelkezésre álló információk. Talán ennek megtanulásához hosszabb idő kell, még a későbbi táborokban is alig látszott előrelépés ezen a téren. Például – eleinte nem, de később – voltak kereskedelmi bankok, amelyek alapkamaton kaptak hitelt a központi banktól és piaci áron adták tovább a vállalkozóknak és a kamatrés volt az árbevételük. Csak annyit kellett volna megbecsülniük, hogy mennyi lesz az összes hiteligény, a piaci hitelkamat és ebből könnyen kalkulálható meddig érdemes licitálni az árverésen. Az előző táborok alapján ez könnyen elvégezhető lett volna, de a legoptimistább becslés többszöröséig licitáltak és mindegyik bank veszteséggel végzett (még akkor is, ha nem lettek volna bedőlt hitelek).

Általában igazolódott az a tétel, hogy a sikeres vállalkozókat a jó megérzéseik, látnoki képességeik vezérlik, de aki még kalkulációkat is végez, azt kevesebb csalódás éri.

Motivációk

A szervezőknek sokszor kellett igénybe venniük külső segítséget (előadóterem berendezése, színpad felállítása stb.). Erre mindig könnyen találtak jelentkezőket, csak kihirdették mennyi fizetség jár és máris voltak önjelöltek. Ha túl sokan jelentkeztek, akkor licitáltak, ki vállalja kevesebbért.

Az előadások látogatottságáért – mivel kora délután még épp csak ébredezett a nép, és kínos lett volna, ha a meghívott előadónak nincs közönsége – "ösztöndíj" járt. Az ösztöndíj mértéke függött a várható érdeklődéstől és nem is tűztek ki minden esetben, de a célt, hogy kellő számú hallgatóság legyen, elérte.

A többség csak nyaralni jött, de voltak, akik nagyon meg akarták mutatni mire képesek. Ez többnyire sikerült is, de ezért nagyon sokat dolgoztak, néha már az önkizsákmányolás határáig.

A modell szerint – mivel a csoportdöntésekben könnyen elsikkad a felelősség – a vállalkozások mindig egy személyhez kötöttek és lehetnek ugyan csendestársak a háttérben, de legyen egy, aki a felelősséget vállalja. Voltak is társas vállalkozások, a konyhák többnyire így működtek. Az osztozkodás is változó volt. Általában teljesítményarányosan osztották el a jövedelmeket, de olyan is volt, hogy mindent bevételt az egyikük számlájára utalták és így ő sokkal előrébb került a rangsorban.

Arra is akadt példa, hogy a vállalkozó csak menedzselte a céget, és a tényleges munkát jól fizetett alkalmazottak végezték, akik összességében többet kerestek, mint a főnök, de neki viszont kényelmesebb élete volt.

Igazságszolgáltatás, piaci alapon

A "közjegyző" vállalkozások – nem túl jövedelmező – de az egységes szabályok szerint működő (kilicitálható) vállalkozások voltak. Valójában a választott bírák szerepét töltötték be. Vitás esetekben a közjegyző döntött – ha felkérték – (természetesen nem ingyen), és a döntésének csak egy másik közjegyző mondhatott ellent. Tehát, ha egy közjegyzőt hívtak, akkor az eldöntötte a vitát, ha kettőt (általában a másik fél is felkért egyet) akkor a két közjegyzőnek kellett megegyeznie. Ha a közjegyzőknek nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk, akkor – a szabályok szerint – a Legfelső Bíróság elé került az ügy, amely súlyos bírsággal sújthatta azt a közjegyzőt, akinek nem adott igazat (vagy akár mind a kettőt).

A várakozások ellenére alig volt vitás ügy, mivel már a közjegyzőt sem akarták megfizetni, inkább megegyeztek. Néhány esetben mindkét fél hívott közjegyzőt, akik gyorsan egyezségre jutottak. A Legfelső Bíróságig egyetlen ügy sem jutott el.

A Legfelső Bíróság csak elméletileg volt jelen, gyakorlatilag nem működött, mégis fontos szerepet játszott a megegyezések létrejöttében. Csak a közjegyzők kérhették volna a felsőszintű döntést, de a fenyegetettség, amit a súlyos büntetés lehetősége jelentett, inkább a megegyezés irányába terelte őket. Minden szinten, mindenkinek egyszerűbb és olcsóbb volt megegyeznie, mint a döntést másra bíznia.

Kreatív ötletek

A résztvevők átlagéletkora alig haladta meg a húsz évet, de találékonyságuk pótolta tapasztalatlanságukat. Noha a legjobb ötletekkel sem lehetett "nagyot kaszálni" – mivel igazán nagy forgalmat nem érhettek el – mégis folyamatosan születtek az új ötletek. A szellemi jogokra is lehetett védelmet kérni, de általában nem éltek ezzel a lehetőséggel. Az "ágyba-reggeli" szolgáltatás, a büfék, kocsmák, konyhák ügynökei, a munkaközvetítők, a fogadási irodák nem bejegyzett cégek voltak. Mindössze a "kuponos-étkezés" kért kizárólagos jogot és itt a licencre lehetett volna licitálni, de végig az ötletgazda maradt a tulajdonos. (A kuponos étkeztetés úgy működött, hogy a konyhákkal egyeztetve előre eladta az ebédet, vacsorát fix áron és így a konyha jobban tudta becsülni a várható keresletet és a piaci árat is.)

A relatíve legjövedelmezőbb ötlet az egyik büfés leányzótól származott. Minden reggel főzött, az egyik konyhától bérelt gázfőzőn egy hatalmas kondér teát, megcukrozta, beleöntött néhány flakon citromlevet és reggelihez "napközis tea" néven, majd napközben a maradékot, lehűtve "jeges tea" néven forgalmazta. Ez összességében nem volt nagy bevétel, de a költségekhez képest nagy profitot hozott, és a szendvicsek is jobban fogytak.

A "LisKaLand Média" nevű vállalkozás – a hangosbemondó – kezdetben marketinghirdetésekből tartotta fenn magát. Később, aki sokat akart hirdetni, az egyszerűen megvásárolta az egész médiát, és amíg ő volt a tulajdonos, folyamatosan hirdette saját portékáit. Aztán őt is kivásárolták és jött a következő. A média cserélt legtöbbször gazdát, bár a nyolc nap alatt csak négy tulajdonosa volt, akik egymást vásárolták ki folyamatosan.

A "Piackutató" cég eredetileg azért alakult, hogy majd a vállalkozók megrendelésére végezzen közvélemény-kutatást. Ez nem bizonyult nagyon jövedelmezőnek, viszont a szervezők megörültek a lehetőségnek és egymás után végeztettek felméréseket.

A legszellemesebb ötlet a születésnapi buli volt. A táborban – mint a mesében – egy nap egy évnek számított, így két óra egy hónap volt és így tovább. Összeírták ki, mikor született és kiszámolták kinek melyik percben esedékes a születésnapja. A kocsmáros nézte az órát és a megfelelő időben születésnapi bulit hirdetett. "Most van a Juci szüli napja! Erre igyunk!" Ez ment egy egész napig.

Összefoglaló

A hagyományos (main stream) kísérleti közgazdaságtan elsősorban a fogyasztói viselkedést vizsgálja, még a LisKaLand kísérletek célja a vállalkozói magatartás és a szabályozórendszer tesztelése volt.

Túlzás lenne bizonyítékokról beszélni, de annyit talán mondhatunk, hogy e kísérletek nem mondanak ellent az alábbiaknak:

E kísérletek – még ha nem is bizonyító erejűek – annyit mindenképpen elértek, hogy a részvevők élvezték a játékot és olyan vállalkozói tapasztalatokat is szerezhettek, amelyeket a hagyományos gazdaságban is hasznosíthatnak.

F. Liska Tibor  
2017. július    

F ü g g e l é k

ÖkLand táborszabályok

LisKaLand és ÖkiLand szabályai ugyan folyamatosan változtak, de a változtatások alig tértek el
az itt leírtaktól.


Irodalomjegyzék