2009 és 2017 között hat LisKaLand és ugyanennyi ÖkiLand tábor került megrendezésre. Az előbbin egyetemisták és végzett egyetemisták, az utóbbin középiskolások vettek részt. Ezek – mint ahogyan azt majd részletesen bemutatjuk – elsősorban üdülőtáborok voltak, ahol – ráadásként – a gazdasági játékban is részt lehetett venni. A táborokban zajló játékkísérletnek az volt a célja, hogy próbára tegye a Liska-modell működőképességét, és ezzel gyakorlati tapasztalatokat szerezzen az önszabályozó társadalom lehetőségeiről. Az egyetemista résztvevők programjában nagyobb súlyt kapott a gazdasági viselkedés-játék. Ez a beszámoló ezért elsősorban a LisKaLand táborok (e sajátos kísérletek) tapasztalatait ismerteti és értékeli.
A hagyományos társadalom irányítás esetén a fenti szempontok egy része egybeesik az állam funkcióival. A modell megvalósításához megoldást kell találni olyan nélkülözhetetlen funkciókra, amiket hagyományosan az állam lát el. Ezek közül a két legfontosabb a jövedelem-újraelosztás (redisztribúció) és a vezetők kiválasztása (szelekció).
Nyilvánvaló, hogy ez a koncepció nem a szokásos tudományos hozzáálláson alapul. A tipikus tudományos megközelítés pozitivista szemléletű. Igen-nem kérdésekre keresi a választ és a természeti törvényeket kívánja körülírni, meghatározni. Ez elsősorban a természettudományokra igaz, de társadalomtudományokban is megvan az erre való törekvés. A leíró közgazdaságtan például komolyan törekszik az objektivitásra, bár óhatatlanul kerülnek bele szubjektív elemek is. A Liska-modell azonban nem ilyen, ez a normatív közgazdaságtan kategóriába tartozik, ami már nem nevezhető objektívnek. Lehet érvelni az állításai mellett vagy ellen, de nem logikailag bizonyítható vagy cáfolható tételekről szól, hanem az abban való hitről, hogy a javasolt módszerek alkalmazása esetén jól működhet a társadalom. E hit megerősítését vagy elvetését a módszerek gyakorlati kipróbálása segítheti leginkább. Mivel ez a kísérletezés nem kockázatmentes, mindenképpen kis méretekben ajánlatos próbálkozni és sok-sok próba eredményei alapján kell levonni a következtetéseket.
A LisKaLand táborok 7-8 napig tartottak. A résztvevők száma 90-130 között mozgott. A táborlakókat színvonalas programok várták: napközben szakmai előadások, esettanulmányi verseny, képességfejlesztői tréning, este zenekarok, bűvész-műsor, vetélkedők és bulik hajnalig, ahogy a diáktáborokban szokás. A legmaradandóbb élményt azonban a Liska-modell gyakorlati alkalmazása nyújtotta. A résztvevők vállalkozásba vették és saját maguk üzemeltették a tábor minden funkcióját: a konyhákat, a büféket, a sportpályákat, a szálláshelyeket és minden egyebet. Az igénybe vett szolgáltatásokért LisKaLand saját pénznemében, ÖKI-ben fizettek egymásnak.
Minden táborlakó egységesen kapott "társadalmi örökséget", ami folyamatos és növekvő jövedelmet biztosított, fedezte a megélhetési költségeket, még akkor is, ha valaki egyéb jövedelemre nem tett szert.
A tábor elején árverést tartottak, ahol a vállalkozások első tulajdonosukhoz kerültek. Az árverésen 40-60 cég talált gazdára, de ezeknek kb. egyharmada volt nagy forgalmú, ahol jelentős bevételre lehetett számítani és ezekért folyt a legnagyobb verseny. A leendő tulajdonosnak garanciát kellett biztosítania, amit a társadalmi örökség felhasználható részéből, vagy hitelből fizethette ki. A tulajdonosnak a cég értékével arányosan folyamatosan fizetnie kellett, de bármikor újraértékelhette a saját cégét és csökkenthette vagy növelhette fizetési kötelezettségeit. Ha növelte a cégértéket (licitált), akkor a többlet miatti befizetések már a saját (zárolt) számlájára mentek és ezt akkor is megkapta, ha valaki kivásárolta, de akkor már nem neki kellett befizetnie. A céget át kellett adnia annak, aki át akarta venni és kellő garanciát tudott biztosítani.
LisKaLandon két "állami" cég működött: a Bank, és a Külker. Mindkét állami vállalat lényegében döntési jogkör nélkül üzemelt, csak a profiljába tartozó szolgáltatásokat nyújtotta. A Bank a folyószámlákat vezette egy lokális számítógép hálózaton, de mindenki saját maga intézte a tranzakciókat. LisKaLand teljes információs társadalom volt: a folyószámlák nyilvánosak voltak, a banki terminálokról bárki lekérdezhette az adatbázis bármely részletét, még azt is ki, mikor, milyen tranzakciót bonyolított a bankban.
A Külker "külföldről" (a közeli bevásárlóközpontból) szerezte be a megrendelt termékeket a Nagyker cégek által leadott rendelések alapján. Csak a "közellátási cégek" (konyhák, büfék, kocsmák, cukrászdák, trafikok) rendelhettek, a profiljuknak megfelelő árut a nagykereskedőktől, de a trafikokon keresztül bárki leadhatott rendelést.
A rendelési lista ugyan elég terjedelmes volt, de a költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével korlátozta a beszerezhető cikkek fajtáit, elsősorban az alacsonyabb árfekvésű termékek felsorolásával. A rendelési listák ÖKI-ben voltak beárazva a bevásárlóközpont áraival arányosan, úgy, hogy a várható rendelésállomány ne lépje túl a rendelkezésre álló keretet. Minden reggel elkészült az aktuális árlista, a rendeléseket délig lehetett leadni, és kora délután már teljesítették is, és a nagykereskedők szétosztották az igényelt tételeket.
Az említett minimális piacszabályozástól eltekintve az összes vállalkozásra egységes szabályok vonatkoztak. Az árverésen mindenki azonos vagyonnal indult és a tábor folyamán a saját döntései eredményeként alakult a vagyoni helyzete. A tábor végén mindenkinek jutott a nyereményekből. A nyeremények között volt néhány értékesebb is (laptop, okos telefon stb.) és a részvevők vagyonuk sorrendjében választhattak a nyeremények közül.
| 2009 | Balaton felvidék, Tapolca és Sümeg között | 8 nap |
|---|---|---|
| 2010 | Kétegyháza | 8 nap |
| 2011 | Kétegyháza | 8 nap |
| 2013 | Felsőtárkány | 7 nap |
| 2015 | Szigetmonostor | 7 nap |
| 2017 | Szigetmonostor | 8 nap |
| 2009 | 2010 | 2011 | 2013 | 2015 | 2017 | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékos | 75 | 83 | 89 | 71 | 69 | 64 |
| Szervező | 15 | 15 | 15 | 15 | 15 | 15 |
| Vendég | 0 | 4 | 23 | 23 | 22 | 34 |
| Összesen | 90 | 102 | 127 | 109 | 106 | 113 |
| 2009 | 2010 | 2011 | 2013 | 2015 | 2017 | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Közellátási cégek | 8 | 16 | 22 | 15 | 18 | 16 |
| Szállás | 4 | 17 | 17 | 6 | 8 | 7 |
| Szolgáltatás | 18 | 27 | 30 | 18 | 12 | 13 |
| Később bejegyzett | 5 | 4 | 14 | 2 | 7 | 8 |
| Összesen | 35 | 64 | 83 | 41 | 45 | 44 |
| 2009 | 2010 | 2011 | 2013 | 2015 | 2017 | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Napi kamat | 20 % | 10 % | 10 % | 10 % | 10 % | 20 % |
| Társadalmi örökség | 20 000 | 28 000 | 10 000 | 10 000 | 10 000 | 5 000 |
| Induló vagyon | 10 000 | 7 000 | 3 000 | 3 000 | 13 000 | 7 500 |
| Élmezőny vagyona a végén | 300 000 | 40 000 | 60 000 | 30 000 | 55 000 | 60 000 |
| Középmezőny vagyona a végén | 10 000 | 4 000 | 8 000 | 4 000 | 13 000 | 15 000 |
| a kísérlet | főáram | LisKaLand |
|---|---|---|
| tárgya | az elméletnek az emberi viselkedésről, annak módosulásairól tett állításainak kísérleti megfigyelése és mérése | emberi viselkedés megfigyelése és regisztrálása lassan változó (nem az életből ellesett, hanem utópisztikus) szabályok között |
| a részvétel formája | önkéntes | önkéntes |
| kilépés | lehetséges | lehetséges |
| időtartama | meghatározott | meghatározott |
| kockázat | a részvétel nem módosítja a való világbeli vagyoni állapotot | |
| megfigyelés | a résztvevők tudnak róla | a résztvevők tudnak róla |
| a kísérlet költségeinek viselője | a kísérleti projekt finanszírozója (a kutató intézmény) | a résztvevők + támogatók |
| mérés | pszichológiai kísérletekben használt módszerekkel | mesterséges pénzben zajló tranzakciók regisztrálása és megfigyelése |
| ösztönzés | jutalmak | jutalmak + dicsőség |
| minta kiválasztása | véletlenszerű | nem véletlenszerű |
| a résztvevők kísérlet előtti kapcsolatai | nincsenek | többnyire csoportok jelentkeznek |
| a résztvevők jellegzetes működése | fogyasztói döntések (haszonmaximálás) | vállalkozási döntések (pofit maximálás) |
| együttműködés a résztvevők között | nem jellemző | gyakori, önkéntes |
A LisKaLand kísérlet számos vonatkozásban követi a szokásos főáramú feltételeket és módszereket (piros színnel jelölve a táblázatban). A részvétel itt is önkéntes, a kilépés bármikor lehetséges, a megfigyelés nem rejtett, hanem nyílt. A kísérlet időtartama meghatározott, a részvétel nem módosítja a részvevő vagyoni állapotát.
A jól működő szelekciót bizonyítja, hogy azok, akik több táborban is részt vettek általában hasonló helyen végeztek a rangsorban. Természetesen nem mindig ugyanazok nyertek, de aki egyszer jól szerepelt, az máskor is az élmezőnyben végzett.
A tulajdonosváltások is zökkenőmentesen zajlottak. Az első napokban volt mindig a legélesebb a verseny. Ha a tulajdonos nem emelte fel a cégértéket a jövedelmezőségnek megfelelő szintre, azt hamar észrevették és rálicitáltak. Az eredeti tulajdonos sokszor vissza is vásárolta a kilicitált céget, némi veszteséggel (a licit utáni befizetések a licitálót illették meg). Az első napok után már alig volt kivásárlás. Tulajdonoscserék akkor is zajlottak, de ezek hagyományos cégeladások voltak, amikor az eladó eladni, a vevő venni akart. Tehát a kényszer-kivásárlás csak addig fordult elő, amíg be nem állt a piaci egyensúly, ami egy-két nap alatt bekövetkezett.
A későbbiekben is folytatódott az "állam" leépítése. Az igazságszolgáltatás (erről később még lesz szó), a közterület-felügyelet vállalkozásokká alakultak, sőt még kereskedelmi bankok is létrejöttek, amelyek a hitelkihelyezést és -követést végezték.
Szóba került a Külker kiszervezése is, de ott túl nagy kockázatot jelentett volna, ha bárki licitálhat, hiszen naponta több százezer forintért kellett bevásárolni, autót vezetni, terméklistát összeállítani, stb. Így ez továbbra is "állami" feladat maradt.
Voltak ellentétes tendenciák is. A közös mosdókat, zuhanyozókat kezdetben vállalkozások működtették, de a tisztasági elvárások különböző értelmezése sok vitát kavart, így ezek visszakerültek a szervezők hatáskörébe.
Noha minden törekvés arra irányult, hogy az "állam" semmibe ne szóljon bele, mégis adódtak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen volt az "állami" beavatkozás. Például több esetben kellett – menet közben – a beszerezhető termékek listáját bővíteni, és volt olyan igény is, ami – némi tanakodás után – nem került fel a listára. Az árarányok is változtak. Például az eldobható (műanyag) tányér és pohár ára egészen addig emelkedett, amíg olcsóbb volt megfizettetni az edénymosogatást.
Az eredeti elképzelés, hogy az állam csak annyira szól bele a gazdaság működésébe, mint a bíró a focimeccsen a játékba, meg is valósult. A beavatkozások egyeseket előnyhöz juttattak ugyan, de senki sem gondolta, hogy ez lett volna a cél, és a versenyhelyzet ettől alig változott.
Ezt a "világvége" jelenséget a későbbi táborokban sikerült orvosolni, azzal az egyszerű megoldással, hogy mindenkinek jutott nyeremény és bár akkor is csak néhány értékesebb volt közöttük, de érdemes volt a tábor vége felé is takarékoskodni, hiszen, aki előrébbre végzett, kedvezőbb helyzetben választhatott a nyeremények közül.
Ezek a problémák nem a modellből fakadtak, hanem a hosszú távra kigondolt modell korlátos időintervallumban történő elindításából és leállításából. A leállítás a fenti módon végül is megoldódott, de az indulással később is akadtak gondok. A második táborban – mivel mindenki emlékezett, hogy aki az elején vásárolt az jól járt – az árak nagyon magasra szöktek az árverésen. Ennek az lett a következménye, hogy a fogyasztói árszint is jóval a fizetőképes kereslet fölé emelkedett. Talán itt is beállt volna az egyensúly néhány nap alatt megszorítások, nélkülözések és látványos bukások kíséretében, de mivel senki sem akarta, hogy egy üdülőtáborban a diákok napokig nyomorogjanak, a szervezők úgy döntöttek, hogy egységesen megemelik a társadalmi örökséget. Ezáltal mindenkinek nőt a bankszámlája és helyreállt az egyensúly.
A harmadik táborban sikerült legjobban az indítás. Gondos előkészítés, számítási példák, vállalkozás kalkulátorok eredményként az árverésen reális értéken keltek el a vállalkozások és alig volt infláció a tábor folyamán. A későbbi táborokban néha előfordultak alul-, vagy túllicitálások az induló árverésen, de mivel kevés ilyen volt, nem okozott egyensúlyzavart.
A bőséges ellátmány ellenére mindenki legalább néhány napot dolgozott, még azok is, akik kifejezetten azzal a szándékkal jöttek, hogy csak nyaralni akarnak. Voltak akik alkalmanként besegítettek konyhán, vagy büfében, és voltak akik rövid időre bérbe vettek egy-egy eszközt. Például többen sütöttek süteményt, amihez kibérelték a konyha sütőjét. A bérlőnek előzetesen egyezkednie kellett a tulajdonossal (az alapanyagokat csak a konyha tulajdonosa rendelhette meg), majd megsütötte és eladta a süteményt. A grillsütőt is többször kibérelték. Meg is vehette volna bárki, de aki csak egy estét akart grillezni, annak nem volt érdemes kivásárolnia, hiszen akkor neki kellett volna gondoskodnia a további üzemeltetéséről is. A gofrisütő is szinte folyamatosan bérbe volt adva.
Az alkalmi munka, a bérlet nem jelentett nagy bevételt, de a többség elsősorban nem is a pénzért dolgozott (bár anélkül aligha csinálta volna), hanem mert kedve volt dolgozni. Kényelmesen megéltek volna akkor is, ha elmarad az extra jövedelem, de kipróbálni valamit, amihez kedvük van és még keresni is lehet vele, az már igazán vonzó. De szép is volna, ha ez nem csak LisKaLandon lenne lehetséges!
Az átláthatóság nagyban erősítette a piaci szereplők közti bizalmat, hiszen akit érdekelt mindent megtudhatott minden személyről és minden cégről, még azt is, hogy a vállalkozás mit, mennyiért szerzett be. Bár nem sokan dolgozták fel ezeket az információkat, de pusztán az a tudat, hogy bárki utánanézhetett, már hatott. Mindazonáltal a döntéseket – főleg az árveréseken – sokkal inkább a megérzések, divatok, a többiek viselkedése határozták meg, mint sem a rendelkezésre álló információk. Talán ennek megtanulásához hosszabb idő kell, még a későbbi táborokban is alig látszott előrelépés ezen a téren. Például – eleinte nem, de később – voltak kereskedelmi bankok, amelyek alapkamaton kaptak hitelt a központi banktól és piaci áron adták tovább a vállalkozóknak és a kamatrés volt az árbevételük. Csak annyit kellett volna megbecsülniük, hogy mennyi lesz az összes hiteligény, a piaci hitelkamat és ebből könnyen kalkulálható meddig érdemes licitálni az árverésen. Az előző táborok alapján ez könnyen elvégezhető lett volna, de a legoptimistább becslés többszöröséig licitáltak és mindegyik bank veszteséggel végzett (még akkor is, ha nem lettek volna bedőlt hitelek).
Általában igazolódott az a tétel, hogy a sikeres vállalkozókat a jó megérzéseik, látnoki képességeik vezérlik, de aki még kalkulációkat is végez, azt kevesebb csalódás éri.
Az előadások látogatottságáért – mivel kora délután még épp csak ébredezett a nép, és kínos lett volna, ha a meghívott előadónak nincs közönsége – "ösztöndíj" járt. Az ösztöndíj mértéke függött a várható érdeklődéstől és nem is tűztek ki minden esetben, de a célt, hogy kellő számú hallgatóság legyen, elérte.
A többség csak nyaralni jött, de voltak, akik nagyon meg akarták mutatni mire képesek. Ez többnyire sikerült is, de ezért nagyon sokat dolgoztak, néha már az önkizsákmányolás határáig.
A modell szerint – mivel a csoportdöntésekben könnyen elsikkad a felelősség – a vállalkozások mindig egy személyhez kötöttek és lehetnek ugyan csendestársak a háttérben, de legyen egy, aki a felelősséget vállalja. Voltak is társas vállalkozások, a konyhák többnyire így működtek. Az osztozkodás is változó volt. Általában teljesítményarányosan osztották el a jövedelmeket, de olyan is volt, hogy mindent bevételt az egyikük számlájára utalták és így ő sokkal előrébb került a rangsorban.
Arra is akadt példa, hogy a vállalkozó csak menedzselte a céget, és a tényleges munkát jól fizetett alkalmazottak végezték, akik összességében többet kerestek, mint a főnök, de neki viszont kényelmesebb élete volt.
A várakozások ellenére alig volt vitás ügy, mivel már a közjegyzőt sem akarták megfizetni, inkább megegyeztek. Néhány esetben mindkét fél hívott közjegyzőt, akik gyorsan egyezségre jutottak. A Legfelső Bíróságig egyetlen ügy sem jutott el.
A Legfelső Bíróság csak elméletileg volt jelen, gyakorlatilag nem működött, mégis fontos szerepet játszott a megegyezések létrejöttében. Csak a közjegyzők kérhették volna a felsőszintű döntést, de a fenyegetettség, amit a súlyos büntetés lehetősége jelentett, inkább a megegyezés irányába terelte őket. Minden szinten, mindenkinek egyszerűbb és olcsóbb volt megegyeznie, mint a döntést másra bíznia.
A relatíve legjövedelmezőbb ötlet az egyik büfés leányzótól származott. Minden reggel főzött, az egyik konyhától bérelt gázfőzőn egy hatalmas kondér teát, megcukrozta, beleöntött néhány flakon citromlevet és reggelihez "napközis tea" néven, majd napközben a maradékot, lehűtve "jeges tea" néven forgalmazta. Ez összességében nem volt nagy bevétel, de a költségekhez képest nagy profitot hozott, és a szendvicsek is jobban fogytak.
A "LisKaLand Média" nevű vállalkozás – a hangosbemondó – kezdetben marketinghirdetésekből tartotta fenn magát. Később, aki sokat akart hirdetni, az egyszerűen megvásárolta az egész médiát, és amíg ő volt a tulajdonos, folyamatosan hirdette saját portékáit. Aztán őt is kivásárolták és jött a következő. A média cserélt legtöbbször gazdát, bár a nyolc nap alatt csak négy tulajdonosa volt, akik egymást vásárolták ki folyamatosan.
A "Piackutató" cég eredetileg azért alakult, hogy majd a vállalkozók megrendelésére végezzen közvélemény-kutatást. Ez nem bizonyult nagyon jövedelmezőnek, viszont a szervezők megörültek a lehetőségnek és egymás után végeztettek felméréseket.
A legszellemesebb ötlet a születésnapi buli volt. A táborban – mint a mesében – egy nap egy évnek számított, így két óra egy hónap volt és így tovább. Összeírták ki, mikor született és kiszámolták kinek melyik percben esedékes a születésnapja. A kocsmáros nézte az órát és a megfelelő időben születésnapi bulit hirdetett. "Most van a Juci szüli napja! Erre igyunk!" Ez ment egy egész napig.
Túlzás lenne bizonyítékokról beszélni, de annyit talán mondhatunk, hogy e kísérletek nem mondanak ellent az alábbiaknak:
F. Liska Tibor
2017. július