Ez az első változat. Később bővített tartalommal is megjelent: Troli & Kávé, Budapest, 2006. április.

Automata galéria

Megjelent: Balkon, Budapest, 1999. november.

Liska Tibor (1925–1994) közgazdasági kutatásai olyan társadalmi-gazdasági modell kidolgozására irányultak, amely a kapitalizmusnál is piacibb módon működik, ahol még a tulajdon is verseny tárgya. A Liska-modell piaci megoldásokat ajánl a olyan problémák kezelésére is, amelyek hagyományosan nem tartoznak a gazdasági szabályozás körébe (környezet, kultúra, oktatás stb.). A piaci megoldás nem más, mint a kölcsönös megegyezésen alapuló együttműködés a társadalmi nyilvánosság előtt. A piaci (pár)kapcsolat lényege, hogy mind a két fél számára előnyös, ezért mindketten akarják. Csak a kölcsönös megegyezésen alapuló eljárások lehetnek hatékonyak, ahol a résztvevőknek vétó-joguk van, és senki sincs kényszerítve az együttműködésre.

Az alábbiakban a Liska-modell szellemében az alkotóművészek tevékenységének finanszírozására ajánlunk módszert. A javasolt galéria konstrukció megvalósításának nincsenek elvi akadályai, de szükséges, hogy az érdekeltek (művészek és műgyűjtők) elfogadják és hajlandók legyenek e – hagyományosnak nem mondható – szabályozás szerint együttműködni. A koncepció megértéséhez nem szükséges a Liska-modell ismerete, de ajánlott, mivel sokat segíthet e gondolatok befogadásában.

Egy galéria működtetése meglehetősen tőkeigényes. Aki erre vállalkozik, nagy kockázatot visel és ezt a kockázatot igyekszik áthárítani. Ennek következtében az alkotóművész kerül hátrányos, vagy legalábbis a galériatulajdonosoktól függő helyzetbe. Az itt felvázolt módszer minimális tőkét igényel, a kockázatot sok résztvevő között osztja meg és – remélhetőleg – előnyösebb helyzetet teremt az alkotóművészek számára.

Az automata galéria

Ez a galéria első közelítésben nem különbözik a hagyományos galériáktól. A művészektől átveszi a művészeti alkotásokat, kiállítja a célra megfelelő helységekben és végül eladja – műgyűjtőknek, vagy akárkinek, aki megvásárolja. Az automata galéria működési szabályai azonban eltérnek a hagyományostól. Ezek a játékszabályok előre rögzítettek és a bevételek elosztásában térnek el a szokásostól. A galéria a bevételből (eladási árból) csak annyiban részesedik, hogy tárolási, kiállítási stb. költséget számít fel, a műalkotás méretének, helyigényének megfelelően, de függetlenül a műalkotás értékétől (eladási árától).

A különböző időpontban felmerülő pénzösszegek nem összeadhatók. Nem mindegy, hogy valaki most kap (vagy fizet ki) 10 milliót, vagy öt év múlva. Ezért szükséges egy kamatláb, aminek segítségével az átszámítások elvégezhetők. Galériánkban is van egy érvényes kamatláb, amit a gazdasági környezet (pl. jegybanki alapkamat) határoz meg. 1999-ben, Magyarországon ez a kamatláb kb. havi 1% (azaz – kamatos kamattal számolva – évi 12,68%), de ez az időben változik. A könnyebb érthetőség kedvéért az alábbiakban nem foglalkozunk a kamatkorrekciókkal, de minden pénzösszeget, ami itt szóba kerül, értelemszerűen a kamatokkal módosítva kell értelmezni.

A galéria elvileg bármilyen felkínált műalkotást korlátlanul befogad. Gyakorlatilag azonban ezt korlátozni kell azért, hogy biztosítva legyen a tárolási és egyéb költségek megtérítése, akkor is, ha a mű majdani eladási árából ezek nem fedezhetők. A továbbiakban feltételezzük, hogy a galériába kerülő műalkotások eleget tesznek ennek a feltételnek, azaz az eladási áruk legalábbis fedezi a felmerült költségeket.

Az árverés

A galéria rendszeresen árveréseket rendez és a műalkotásokat csak ezeken az aukciókon értékesíti. A kikiáltásra került műtárgyakat a legmagasabb – de legalább a kikiáltási – árat kínáló licitáló veheti meg. Bárki licitálhat, még maga az alkotó is.

A kikiáltási ár

A galériának az alkotóművész bocsátja rendelkezésre (ha akarja) a műalkotását és a kikiáltási árát is ő határozza meg. A kikiáltási ár meghatározott időre (pl. 5 évre) érvényes. Amennyiben ezen idő alatti árveréseken nem adták el, a következő árverésen már a kikiáltási árnál kevesebbért is meg lehet venni a műalkotást. A kikiáltási ár nyilvános, tehát mindenki számára ismert.

A letét

A galériában kiállított műtárgyakra letétet lehet elhelyezni. Letétet bárki elhelyezhet, aki támogatni akarja az alkotót, vagy részesedni akar a műalkotás majdani eladási árából. Ez utóbbi célból akkor érdemes letétet elhelyezni, ha a letétes (aki a letétet elhelyezte), úgy gondolja, hogy a műalkotás magasabb áron fog elkelni, mint az erre a műtárgyra elhelyezett összes letétek összege. Bármely kiválasztott műtárgyra, bármekkora összeget letétbe lehet helyezni. A befizetett összeget a galéria azonnal átutalja az alkotónak, levonva az eddig felmerült és még jóvá nem írt költségeket. A letétek nyilvánosak, tehát mindenki számára ismert, hogy melyik műalkotásra összesen mennyi letétet helyeztek el.

A letétes mecénás és egyben befektető is. A mecénást csak az érdekli, hogy a kérdéses összeg az alkotóhoz kerüljön és ezt a játékszabályok biztosítják. A letétesek döntő többsége azonban feltehetőleg befektetési szándékkal helyezi el a letétet és nyerni szeretne rajta. A befektetőnek csak arra kell figyelnie, hogy a majdani eladási ár ne legyen kisebb, mint a letétek összege, ugyanis ebben az esetben mindenképpen visszakapja a letétbe helyezett összeget (kamatostól) sőt esetleg annál többet.

Az osztozkodás

A műalkotás eladása után a bevételeket felosztják. Az összes bevétel nem más, mint az eladási ár és a letétek összege. Ez kerül felosztásra az alkotó művész (vagyis aki a műalkotást a galéria rendelkezésére bocsátotta) és a letétesek között. A galéria költségeit a művész részesedéséből kell levonni, ez nem hátrányos rá nézve, hiszen a kikiáltási árat ő határozta meg és ezt az összeget mindenképpen megkapja (feltéve, hogy az eladási ár nem kisebb). Az eladási ár fennmaradó része a letétesek között oszlik meg tétjeik arányában.

Az osztozkodást példákon keresztül mutatjuk be, hogy könnyebben követhető legyen, de később képletekkel is meghatározzuk. Tegyük fel, hogy a művész 2 mFt-ban határozta meg a kikiáltási árat, a műalkotásra összesen 1 mFt letétet helyeztek el, és 3 mFt-ért kelt el. Ekkor a művész részesedése 2 mFt, tehát a kikiáltási ár, amiből 1 mFt-ot már a letétek befizetésekor megkapott és a hiányzó 1 mFt-ot az eladáskor kapja kézhez. A letétesek pedig a maradék 2 mFt-on osztozhatnak, tehát mindenki a tétje dupláját kapja vissza.

Más a helyzet, ha a letétek összege meghaladja a kikiáltási árat. Ekkor a művész többet kap, mint amennyit kért, még akkor is, ha az eladási ár ezt nem fedezi. Ha 2 mFt a kikiáltási ár és 3 mFt a letétek összege, akkor a művész részesedése 3 mFt, tehát a letétek összege (ráadásul előre fizetve), függetlenül attól, hogy az eladási ár hogyan alakul. Ha magasabb áron sikerül eladni, mint a letétek összege, akkor a letétesek többet kapnak vissza, mint amennyi a tétjük volt, ha alacsonyabb áron, kevesebbet.

A művész csak akkor kap kevesebbet, mint az általa meghatározott kikiáltási ár, ha az eladási ár ennél alacsonyabb és a letétek összege sem haladja meg azt. Ekkor is megkapja az eladási ár és a letétek összege közül a nagyobbikat.

Formálisan a következő az osztozkodás (eltekintve a galéria költségeitől és a kamatkorrekcióktól):

Legyen
K   a kikiáltási ár,
E   az eladási ár,
L   a letétek összege.

Tehát az összes bevétel:   E + L.

Ha   L <= K <= E   akkor

K     a művész részesedése amiből
L     a letétek befizetésekor és
K - L   eladáskor kerül kifizetésre, és
E + L - K   a letétesek részesedése (nyernek).

Ha   L <= E <= K   akkor

E   a művész részesedése amiből L     a letétek befizetésekor és
E - L   eladáskor kerül kifizetésre, és
L   a letétesek részesedése (visszakapják tétjeiket).

Egyébként    (azaz ha K <= L <= E vagy K <= E <= L vagy E <= K <= L vagy E <= L <= K )

L   a művész részesedése és
E   a letétesek részesedése (ha L < E nyernek, ha E = L visszakapják tétjeiket, egyébként kevesebbet, tehát vesztenek).

F. Liska Tibor  
1999. augusztus