Marci egyszer késő este, hazafelé menet, az autóban ülve, arra lett figyelmes, hogy balra húz a kormány. Némi értetlenkedés után rájött: defektet kapott. Ez elég bosszantó. Helyénvaló az átkozódás a szitok, a rohadt, a fránya, a nyomorult, a nyavalyás, a gyalázat és hasonló szavak emlegetése. Marci viszont arra gondolt, hogy ennél jobbkor nem is történhetett volna az eset, hiszen nem sietett sehová, nem esett az eső, még csak hideg sem volt, tiszta, kivilágított helyen meg tudott állni, a csomagtartó teljesen üres volt, így könnyű volt kipakolni a pótkereket. És ettől jó kedve lett, pedig valójában szerencsétlenség érte.
Tehát nem az a fontos, hogy mi történik, hanem a hozzáállás. Ha dühöngeni kezd, attól a defekt, defekt marad, csak a közérzete lesz sokkal rosszabb. Ha mázlistának hiszi magát, akkor is ki kell cserélni a kereket, de fütyörészve és nem káromkodva. Micsoda különbség!
Mindennek van jó és rossz oldala. Csak tőled függ, hogy keseregsz-e a rosszon, vagy örülsz a jónak. Ettől a lényeg nem változik meg, csak a hangulatod, ami fontos, ugyebár.
F. Liska Tibor
2002. március
Az élet egy nagy társasjáték. Az összes társkapcsolat (a munka, az üzlet, a család, a szerelem, a barátság) a játék része. Senki sem tudja kivonni magát a játékból, legfeljebb passzív játékos lehet. Tehát, aki nem játszik, azzal mások játszanak. A játéknak nincsenek rögzített szabályai, egyetlen kötöttség, hogy társak kellenek, tehát minden megengedett, amihez találhatók partnerek, a többi ízlés dolga. Ezt az egyszerű szabályt sokan nem ismerik fel. Például a "gyermek nevelés" című játékban a szülőket játszók gyakran elfelejtik (vagy sosem tudták), hogy nem lehet a partnerek (a gyerekek) együttműködése nélkül játszani és ezért gyenge eredményeket érnek el.
Az igazi játékos állandóan játszik és szereti, ha játszanak vele. Közben (nem teljesen tudatosan) mindenféle trükköket talál ki, stratégiákat váltogat, taktikákat próbál ki és közben folyamatosan kockázatot vállal. Tudja, hogy meddig lehet feszíteni a húrt és mikor kell stratégiát vagy taktikát váltani. Az igazi játékos nem nyerni akar, hanem játszani, nem a győzelem a cél, hanem a játék maga.
Csak az lehet jó játékos, aki ösztönösen és egyben tudatosan játszik. Van, akinél a tudatos komponens dominál és van, akit elsősorban az ösztönei segítenek a játékban, de nem lehet jó játékos az, akinél nincs jelen mindkét komponens. A primitívebb játékok játszhatók csak tudatosan is, de a komolyabbak (az igaziak) már annyira bonyolultak, hogy nem lehet teljesen átlátni, kiértékelni a döntési helyzeteket, muszáj néha az ösztönökre hagyatkozva választani a lehetőségek közül. Mindazonáltal, aki tisztábban (tudatosabban) látja a pályát, előnyben van a kevésbé tudatos játékosokkal szemben. Ez az előny azonban csak nagyon hosszú távon mutatkozik meg, rövid távon gyakran alig észrevehető.
Az igazi játékos tudja, hogy nem nyerni kell, hanem játékban maradni minél tovább, ezért szinte sohasem tesz fel mindent egy lapra, legfeljebb csak végszükségben, amikor már nincs más lehetőség. Ugyanezen okból, társait sem kényszeríti ilyen helyzetbe (amíg van más esély), hiszen ezzel kockáztatná a játék folyamatosságát, és sosem felejti el, hogy a társak nem ellenfelek vagy szövetségek, hanem partnerek, akik nélkülözhetetlenek a játszmához.
F. Liska Tibor
2001. május
Kedves kicsi Művésznőm!
Nagy hódolója vagyok ösztönös művészetednek. Mivel e műélvezői gesztus nem előzmény nélkül való, talán megengedhetem magamnak azt a kritikai észrevételt, hogy hiányoljam a tudatosságot alkotásaidból. A szándékosságod teljes hiánya azonban az aktus érzelmi fűtöttségét és szellemi értelemben vett távlatos voltát egyáltalán nem csökkenti, sőt, lelked ilyen horderejű nekibuzdulását nyugodtan tekinthetjük az egész emberi civilizáció betetőződésének.
Olyan ez, mint amikor a festőművész által mázolt színes foltok a műértők számára csodálatos festményt ábrázolnak, ám a kevésbé differenciált tudatú lények számára csak pacák maradnak. Nem rossz, amit alkotsz, de nagyon energiaigényes a megértése, amihez az észlelés és az absztrakció olyan magas fokára van szükség, amely csak a felsőbb rendű lények sajátja, míg viszont az átlagos szinten a legkevésbé sem megszokott.
Néha (amikor azt hiszem értem miről szól a mű) az ábrázolt formák felismerésére és megnevezésére is képesnek képzelem magam, de gyakran rá kell jönnöm, hogy csak festék tócsákat látok. Ha nem rólad lenne szó (vagy szabadulni tudnék bűvkörödből), már régen feladtam volna a megfejtését. A baj az, hogy nem ecsettel és festékkel játszol, és a játszótársak nem rendelkeznek a végsőkig kifinomult szellemi tudattal, nem mindig értik és értékelik a művészetedet, és ez a te lelkedre is visszahat. Ettől mindenki zavarodott és elkeseredett lesz (elsősorban te). Nem kellene valami közérthetőbb művet alkotni? Ahhoz azonban már hozzákezdéskor kell lennie valami koncepciónak, nem lehet az egészet improvizálni.
Azt hiszem jól el kéne verni a popsidat (bugyi nélkül), hogy vedd már észre milyen sok bajt okozol magadnak (és másoknak is). Mikor leszel már annyira nagy kislány, hogy el tudd dönteni mi a fenét is akarsz. Tudom, hogy semmi szándékosság, és rosszindulat nincs benned, de a fokozhatatlan drámaiságú jeleneteidbe beletörik az agyvelőm. Egy szavam sem lenne, ha legalább te jól éreznéd magad közben. Én igazán mérhetetlen fontosságot tulajdonítok a lényednek és minden idegszálammal próbálom befogadni megnyilvánulásaidat, de ezt nem várhatod el mindenkitől. Vedd észre, hogy a környezeted nem jutott még el az egyedfejlődés ilyen magas fokára. Próbálj meg leereszkedi hozzájuk, ha nem értik a művészetedet, akkor legfeljebb az utókor fog piedesztálra emelni, ami nem hiszem, hogy életcélod lenne.
Nekem akkor is tetszenek a műalkotásaid, ha másoknak nem (bár néha engem is megvisel). De ettől nem leszel boldogabb, pedig az lenne a cél, nemde? .........
F. Liska Tibor
2001. március
A gazdaságban egy jószág értéke a belőle származó jövedelmektől függ. Ez az érték alapvetően objektív, annak ellenére, hogy számtalan tényező (kereslet, kínálat, divat, stb.) korrigálja. A társkapcsolatokban (szerelem, barátság, ismerősök) a partner iránt érzett vonzalom is tartalmaz objektív elemeket, de a szubjektívek a meghatározóak. Ez azt jelenti, hogy elsősorban saját preferencia rendszerünk (ízlésünk) alapján ítélünk valakit jobban, vagy kevésbé vonzónak. Itt is vannak korrekciók és ezek gyakran úgy hatnak, hogy nem is vesszük észre hatásukat.
A legfontosabb korrekciós tényező az elérhetőség. Az a kapcsolat, amely bármikor rendelkezésre áll, bármikor elérhető, leértékelődik míg, amelyik nehezen hozzáférhető értékesebbnek tűnik. Ez az értékmódosulás relatív, tehát az egyébként adott értékhez képest változik. Vegyünk egy példát. Mondjuk van két barátunk, akik ugyanolyan értékesek számunkra, de az egyikkel bármikor találkozhatunk, a másikkal meg csak nagyon ritkán. Ha választanunk kell, hogy melyikkel töltjük a hétvégét, akkor szükségszerűen a másodikat fogjuk előnyben részesíteni, pedig nem arról van szó, hogy őt jobban kedveljük (illetve ez csak a látszat).
A másik korrekciós tényező a "jó időben, jó helyen" esete, ami szintén az elérhetőséggel kapcsolatos, talán annak egy speciális esete. Ez a hatás akkor jelentkezik, amikor valaki, az egyébként reális értékelésétől eltérően, a pillanatnyi hely és időpont miatt sokkal vonzóbbá (vagy taszítóbbá) válik. Ez viszonylag ritkán fordul elő, viszont annál meglepőbb jelenségeket produkálhat. Ki ne tudna példát olyan esetre, amikor – mondjuk egy házibulin – olyanok is jól kijönnek egymással, akik egyébként ki nem állhatják egymást.
Végül egy harmadik korrekciós tényező a "mit szólnak a szomszédok" szindróma. Ez a komponens már eleve be van építve az értékrendszerünkbe, hiszen ízlésünket erősen befolyásolja, sőt meghatározza a környezetünk. Azonban ennek lehetnek olyan megnyilvánulásai is, amelyek a már elfogadott mértéken felül is hatnak. Például sok randevú azért hiúsul meg, mert a résztvevők attól tartanak, hogy valaki tudomást szerez róla, akinek a véleménye egyébként egy cseppet sem számít.
Valószínű – a fentieken kívül – több más szempont is felmerülhet, amelyek hatására értékítéletünk átmenetileg nem a valódi helyzetet jelzi. Ezek az időleges eltérések elég jelentősek lehetnek és ha nem kalkulálunk velük nagyon megzavarhatják tisztánlátásunkat. Nem is annyira a saját értékelésünk szempontjából kell velük törődni, (hiszen azt mindenki zökkenőmentesen tudomásul veszi, ha változik a saját véleménye), hanem partnerünk velünk szemben érzett vonzalmának realitástartalmát tekintve. Az a legtöbb embernek gondot okoz, ha váratlanul azt érzékeli, hogy partnere kevésbé vonzódik hozzá, mint eddig hitte. Ezt a kellemetlen meglepetést el lehet kerülni, ha fel készülünk rá. Éppen akkor szükséges a felülvizsgálat, amikor úgy néz ki, hogy minden rózsás és vidám. Ez nem bizalmatlanság, hanem önvédelem.
F. Liska Tibor
2001. június
F. Liska Tibor
2012. november