A királyok többnyire öröklik a hatalmat, bár más módon (akár választás útján) is trónra kerülhetnek. Az illiberális demokráciák viszont mindig választással szerzik meg a hatalmat, de ők is autokratikus eszközökkel kormányoznak, kormányaik felhatalmazva érzik magukat bármilyen intézkedésre.
Az illiberális demokrácia uralkodói figyelmen kívül hagyhatják vagy megkerülhetik az alkotmányos korlátokat. A választásokat gyakran manipulálják vagy meghamisítják, és a hivatalban levők legitimálására és hatalmának megszilárdítására használják fel.
Az illiberális demokrácia egy klasszikus példája Szingapúr, ahol az 1960-as évektől (több mint 60 éven át) a Népi Akciópárt bebetonozta a hatalmát és korlátozta a gyülekezési jogot és az egyesülési jogot, majd megszállta a médiát, a nem kormányzati szervezeteket, az akadémiákat, oktatási intézményeket. Így bár technikailag többpárti választások vannak, Szingapúr politikai valóságában, az ellenzéki politikában nagyon nehéz megjelenni, ami meglátszik a választási eredményeken.
Talán Szingapúr gazdasági sikere ihlette a „Sötét Felvilágosodás" mozgalom híveit. A 2000-es években USA-ban kialakult egy diskurzus a demokrácia hátrányairól és a lehetséges jövőbeni államformákról. A szoftverfejlesztő Curtis Yarvin blogjai 2007 körül határozott irányt adtak a témának. Ez a spontán kialakult informális közösség (néhány blogger és politikai teoretikus), 2010 után sok követőre és elutasításra talált és a gondolatrendszer híveit "az új-reakciósok" (neo-reactionaries) elnevezéssel azonosították (e névadás is Yarvitől származik).
Yarvin egyik blogjában például összehasonlít egy képzeletbeli ideális demokratikus társadalmat egy szintén képzeletbeli abszolút monarchiával. A demokratikusat adminisztratív állam irányítja, liberális értelmiséggel az élen, a monarchiában államvallás van, nincs sajtószabadság, üldözik a (liberális) másként gondolkodókat.
Mindkét társadalomban a domináns elméleteket és nézeteket a hatalmon lévők határozzák meg, az ellenvélemények csak a saját szűk buborékjukban tudnak hatni. A demokrácia előadótermeiben és a szerkesztőségeiben a domináns eszmék lesöprik az ellenvéleményeket. A domináns ötlet különösen népszerű lesz a közszolgálatban dolgozók, barátaik és korábbi diákjai körében, mert több munkát és több hatalmat ad nekik.
Tehát gondolatszabadság szempontjából nem olyan nagy a különbség: a demokrácia jutalmazza a domináns gondolkodással való összhangot, a monarchia bünteti a domináns gondolkodástól való eltérést.
Talán az mégis más, hogy a monarchiában az üldözött másként gondolkodók ötleteit kevésbé befolyásolja a hatalomhoz való viszonyuk, náluk csak a gondolat minősége számít.
Az igazi különbség hatalomváltáskor van, ami előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkezik. A demokráciában a korábbi vezető bürokraták nem vonhatók felelősségre, de egy szélsőséges csoport tekintélyelvű rendszert alakít ki. A monarchiában kitör a demokrácia a régi elit bíróság elé kerül, a korábbi üldözöttek kitüntetést kapnak és betölthetik a vezető tisztségeket. De az sem kizárható, hogy a már szenilis király helyett jön egy új király, aki esetleg igénybe veszi az eddig üldözött másként gondolkodók ötleteit. És itt bezárul a kör.
Yarvin elméleteit Nick Land filozófus dolgozta fel és terjesztette ki, aki az azonos című esszéjében először megalkotta a Dark Enlightenment kifejezést. A „sötét felvilágosodás" kifejezés a „sötét középkort" felváltó felvilágosodás korára utal.
Ez az ideológia elutasítja a liberális történetírásnak azt az elképzelését, hogy a történelem elkerülhetetlen előrehaladást mutat a nagyobb szabadság és felvilágosodás felé, amely a liberális demokráciában és az alkotmányos monarchiában csúcsosodik ki. Ezzel szemben inkább a hagyományos társadalmi konstrukciók és kormányzati formák visszatérésének kedvez, mint az abszolút monarchia és a vezetés más régebbi formái, mint például a kameralizmus (merkantilizmus).
Nick Land gondolatainak központi eleme, hogy a szabadság és a demokrácia nem összeegyeztethető. A sötét felvilágosodást az újságírók és a kommentátorok szélsőjobboldalinak és újfasisztának nevezték. Egy 2016-os New York-i magazinban megjelent cikk megjegyzi, hogy "A neoreakciónak számos különböző irányzata van, de talán a legfontosabb az a felismerés, hogy a liberálisok valószínűleg nem nyernek választásokat, ezért a demokrácia ellen érvel a tekintélyelvű államformák javára."
A sötét felvilágosodás hívei hisznek abban, hogy a modern nemzetállamokat, a demokráciát és a kormányzati bürokráciát tekintélyelvű városállamok váltják fel, amelyek - a neoreakciós blogok szerint - tekinthetők idealizált középkori királyságoknak, vagy modern enklávéknak, mint például Szingapúr.
Furcsa módon a bloggerek nem említik a globalizáció hatását, pedig az is kedvez a populista, tekintélyelvű városállamok esetleges kialakulásának, annak ellenére, hogy korlátozza a szuverén államok egymástól való gazdasági függetlenségét. A globalizáció minden társadalmi réteg számára előnyökkel jár, de főleg azoknak kedvez, akik szakképzettek, mobilak, beszélnek idegen nyelveket. A többség viszont nem ilyen és ezek hiába kerültek jobb helyzetbe a globalizáció hatására, azt érzik, hogy relatíve rosszul jártak azokhoz képest, akik jobban ki tudják használni az előnyöket. Ez a többség szívesebben támogat egy autokratikus vezetőt, mint egy toleráns szabadelvűt.
A mozgalom szerint a libertarianizmus egy kudarcra ítélt projekt. A neoreakció a nyugati civilizáció ideáljának megmentésére törekszik azáltal, hogy a demokráciát felváltó monarchikus vagy tekintélyelvű modellt alkalmazza. E meggyőződésüket erősítette az USA által sikertelenül erőltetett demokrácia Irakban és Afganisztánban. Igazolva látták, hogy az egyenlőség és az igazságosság iránti elkötelezettség erodálja a társadalmi rendet, és a társadalomnak "újraindításra" van szüksége, nem pedig fokozatos politikai reformok sorozatára.
A neoreakció gyakran emlegetett fogalmai: a fizikai alkalmasság idealizálása, az intelligencián alapuló társadalmi rétegződés racionalista vagy haszonelvű indoklása, amely akár öröklődésen, akár meritokrácián alapul, hivatkozva a klasszikus filozófiára és a hagyományos nemi szerepekre.
A sötét felvilágosodás rengeteg kritikát kapott. Széles skálán mozgó, néha ellentmondó jelzőkkel illették, mint például: hiperneoliberális, technológiailag determinisztikus, antidemokratikus, anti-egalitárius, eugenicista, nőgyűlölő, rasszista és valószínűleg fasiszta.
Vannak, akik a sötét felvilágosodást a szélsőjobb részének, sőt kulcsfontosságú alkotóelemének tekintik. Úgy vélik ez az ideológia a szélsőjobb elméleti ágát képviseli, neofasisztának, a kapitalizmus fasiszta pontig történő felgyorsításának nevezték. Land vitatja az elképzelései és a fasizmus közötti hasonlóságot, azt állítva, hogy "a fasizmus tömeges antikapitalista mozgalom", míg ez éppen azt preferálja, hogy "a (kapitalista) vállalati hatalom legyen a társadalom szervezőereje.
Könnyű lenne cáfolni, hogy sötét felvilágosodás és az illiberális demokrácia ugyanaz az ideológia már csak azért is, mert mindkettőnek vannak mérsékelt és szélsőséges változatai, de az sem állítható, hogy semmi közük egymáshoz.
Bőséges hivatkozásgyűjtemény található itt és itt.
F. Liska Tibor
2023. december