A sikeres művészek – különösen az előadóművészek – szükségképpen népszerűek is, hiszen a népszerűségük mértéke egyben a sikerük mértéke is. Ez a világ minden táján így van, legfeljebb abban van különbség, hogy mit értékel kimagasló művészi teljesítménynek a közönség. Ezzel szemben az üzleti életben a siker szinte teljesen független a közvéleménytől, a világ különböző tájain mégis jelentős eltérések mutatkoznak a gazdasági siker elismerésében. Vannak olyan régiók, ahol a sikeres üzletemberek nagyobb társadalmi megbecsülésben részesülnek, és vannak olyan régiók is, ahol kevésbé értékelik teljesítményüket.
Bill Gates a Microsoft nagyfőnöke (CEO, azaz Chief Executive Officer) ma a világ leggazdagabb embere – az új amerikai példakép, aki alig húsz év alatt a semmiből feljutott a csúcsra – inkább az elismert személyiségek közé tartozik, sőt a róla kedvező véleményt hangoztató amerikaiak aránya az utóbbi években még nőtt is: míg 1998 márciusában 55% volt, 2000 májusában már 69%. (Forrás: http://www.gallup.com/poll/indicators/indMicrosoft.asp) A kedvezőtlen véleménnyel rendelkezők aránya ugyan ezen időszakban 16% körül mozgott, tehát minden hatodik amerikainak kedvezőtlen véleménye van róla. Belgiumban, 1998-ban egy konferencián még habostortát is kapott a képébe, a "Pie to the face" mozgalom keretében. Ellendrukkerek bőven vannak: az interneten található Nemzetközi Anti-Microsoft Hálózat ( The International Anti-Microsoft Network) olyan oldalak gyűjteménye, amelyek Mircosoft ellenes írásokat, vicceket tartalmaznak. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy Bill Gates teljesítményét az amerikai társadalom nagyra értékeli.
Nálunk, Kelet-Közép-Európában, a sikeres gazdasági tevékenység sokkal kevesebb társadalmi elismerésre számíthat. Talán azért, mert irigyek vagyunk, nem szeretünk lemaradni a versenyben, nem tudjuk elviselni, ha valaki tehetségesebb, sikeresebb nálunk? Mielőtt e kérdéssel foglalkoznánk, fussunk végig Bill Gates és a Microsoft történetén.
A 70-es évek végéig a számítástechnikai piacra termelő cégek közül sok foglalkozott szoftverfejlesztéssel, de mindegyik gyártott hardvert is. A Microsoft volt az első, amelyik csak szoftverrel foglalkozott. Bill Gates filozófiája az volt: ha az azonos értékű hardver minden két évben megduplázza kapacitását, akkor ezt az erőforrást szinte ingyenesnek lehet tekinteni, márpedig nem érdemes szinte ingyenes terméket előállítani. Ez a filozófia nem teljesen hibátlan, de szerepe lehetett abban, hogy az IBM a Microsofttal kötött szerződést a PC operációs rendszerére. A szerződés létrejöttében annak is nagy szerepe volt, hogy a Microsoft csak fix összeget és kizárólagosságot kért, míg a többi versenytárs százalékos részesedésre tartott igényt, de nem ragaszkodott a kizárólagos joghoz. A fix összeg mellett látszólag értelmetlen a kizárólagosság, de Bill Gates számított arra, hogy az IBM termékeket – mint ahogy a nagygépek esetében is – másolni fogják és a másodlagos piacon érvényesíteni lehet a kizárólagos jogot. Így az MS DOS (MicroSoft Disk Operating System) és vele együtt a Microsoft megkezdhette diadalútját a szoftverpiacon.
Az MS DOS viszonylag egyszerű parancs-sor vezérelt operációs rendszer. Már létrejöttekor sem számított a legjobbnak, de az igényeket kielégítette és legfőbb erénye az egyszerűség volt. Használható környezetet teremtett játékok és irodai alkalmazások futtatásához. A Microsoft elkészítette az MS Word szövegszerkesztőt, majd később az MS Excel táblázatkezelő programot. Az olcsóbban beszerezhető távol-keleti (szürke) piacon gyártott hardver (clone) nagymértékben hozzájárult az IBM-PC kompatibilis gépek elterjedéséhez.
A Windows a 90-es évek elejére hatalmas üzleti siker lett (az 1991-ben piacra került Windows 3.1 több mint 12 millió példányban kelt el), annak ellenére, hogy a Microsoftot beperelték és kártérítésre kötelezték a formaterv átvétele miatt: a pert 1992-ben a Microsoft nyerte meg, az Apple keresetét elutasították. A Windows sikerében szintén – mint a PC-k elterjedésében – nagy szerepe volt az olcsó hardvernek. Az eredeti IBM-PC ára ugyan megegyezett a Macintosh árával, de míg a Macintosh hardver szigorúan védve volt, a PC kompatibilis clone-ok fél áron beszerezhetők voltak. A Windows, mivel később készült, jobb volt, bár bizonyos multimédia technológiák (kép- és hangfeldolgozás) esetén még a 90-es évek első felében is érezhető volt a Macintosh előnye. A Windows és alkalmazásai (Word, Excel) elkészítésénél fontos szempont volt, hogy a felhasználói felület ne csak angol, hanem bármilyen egyéb nyelvre egyszerűen átírható legyen. Ez a nyelvi rugalmasság is hozzájárult ahhoz, hogy a Windows az egész világon gyorsan elterjedt. A Windows magyar verziója is 1990–1991-ben készült, amikor még igen kicsi volt a magyar piac, és ezen belül is csak nagyon kevesen vettek legálisan szoftvert.
A 90-es évek elején a Microsoft kifejlesztette a Windows NT (New Technology) operációs rendszert, ami már 32 bites, több processzort kezelő, hálózati alkalmazásra alkalmas komolyabb rendszer lett. Az NT hardver kapacitásigénye ugrásszerűen megnőtt (minimum 32 MB RAM szükséges az üzemeltetéséhez, de legalább 64 MB ajánlatos). Itt nyilvánvalóvá vált Bill Gates filozófiájának tarthatatlansága a hardver ingyenességét illetően, ugyanis a felhasználók többsége 4–16 MB-os PC-t használt és számukra az NT nem jöhetett szóba. Áthidaló megoldásként kifejlesztették a Windows 95 nevű rendszert, ami a 16 bites Windows és az NT keveréke. Az 1995 végén piacra került Windows 95, amely 1996-ban több mint 30 millió példányban kelt el, megelégszik 16 MB memóriával, még a DOS file-rendszerét használja, de már futtatható rajta 32 bites program is. A következő lépés – a Windows 98 – is az NT irányába terelik a felhasználókat. A Windows 2000 – úgy tűnik – már az NT-n is túl lépett.
A 90-es évek második felében azonban a Microsoft olyan szoftverekkel is megjelent a piacon, amelyek más cégek piaci részesedését érintették. Szinte minden szoftvergyártó cég ellenszenvét kivívta és nem nézték tovább tétlenül, hogy elvesztik piacaik egy részét. Ráadásul Bill Gates nemcsak a hálózati szolgáltatások, adatbázis kezelők és egyéb hagyományos alkalmazások, de a telefon, és a távközlés egyéb területén is nyomulni kezdett szoftvereivel.
Ekkor a harc kezdett átterelődni politikai szintérre és a trösztellenes törvényekre hivatkozva egymás után indultak vizsgálatok a Microsoft ellen. Meg kell jegyezni, hogy a harc eddig sem Grál-lovagok között folyt, felhasználtak minden felhasználható eszközt mindkét oldalon, a sajtóháborútól az árukapcsolásig, bár nyilvánvaló, hogy a Microsoft helyzete könnyebb volt. (Például ingyen adta az internet böngészőt a Windows-hoz, olyan szerződéseket kötött hardvergyártókkal, hogy csak Microsoft szoftverrel adjanak el berendezéseket.) Végülis nem az a versenyzők dolga, hogy a játékszabályokat értékeljék, hanem, hogy alkalmazzák. A trösztellenes törvények is benne voltak a pakliban és bár Bill Gates az első néhány támadást még hárítani tudta, a legutóbbi ítélet a Microsoftot szétválásra kötelezi, a céget legalább két egymástól független vállalatra kell osztani (fellebbezés folyamatban).
Itt van tehát Bill Gates, aki alig húsz év alatt a semmiből feljut a csúcsra, a kétszemélyes cégből 30 ezer alkalmazottal működő, az egész világot befolyásoló mamuttá vált vállalatot irányít. Érthető, hogy akinek ez a felemelkedés az érdekeit sérti, az harcol ellene a megengedett eszközökkel és ebbe a trösztellenes törvény bevetése is belefér. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége úgy gondolja, hogy ebben az esetben nem volt indokolt a trösztellenes törvény alkalmazása, de azt is sokan gondolják, hogy a Microsoft feldarabolásával jobb lesz a gazdaság helyzete.
Nagyon tanulságos a Gallup Intézet alábbi kérdésére adott válaszok megoszlása
(Forrás:
http://www.gallup.com/poll/releases/pr000504.asp):
| % | Előnyős | Hátrányos | Egyik sem |
Nincs
véleményem |
|---|---|---|---|---|
| 2000 Ápr. 28–30 | 36 | 38 | 9 | 17 |
| Kor szerint | ||||
| 18–49 évesek | 41 | 37 | 8 | 14 |
| 50 év felettiek | 28 | 42 | 9 | 21 |
| Jövedelem szerint | ||||
| évi 50 ezer dollár alatt | 40 | 35 | 6 | 19 |
| évi 50 ezer dollár felett | 30 | 46 | 12 | 12 |
Feltehetjük, hogy Bill Gates pályafutása során csak jogtiszta módszereket alkalmazott, amelyek az üzleti életben általában megengedettek. (Ezt a feltevést az indokolja, hogy ellenkező esetben nem a trösztellenes törvényt, hanem a büntető jogot alkalmazták volna ellene.) Tehát elindult egy versenyben, ahol kiemelkedő eredményt ért el, részben szerencsével, részben jó döntések sorozatával, és a végén azt mondják neki, hogy nana ez már azért túlzás.
Az egész történet emlékeztet egy kicsit a magyar meggymagos perre. (Csak emlékeztetőül: a 70-es években egy vállalkozó a konzervgyáraktól felvásárolta az egyébként szemétbe dobott meggymag készleteket és gyógyszergyáraknak adta el alapanyagként. Tisztességtelen haszonszerzés miatt perbe fogták és elítélték.) A meglepő a dologban nem az, hogy Amerikában is vannak meggymagos perek, hanem az, hogy nem meggymagban megy a játék, hanem iparági méretekben. Bár meg kell jegyezni, hogy a történet Amerikában sem mindennapos, az a kivételes időszak tette lehetővé, amikor egy új iparág – az informatika – a semmiből húzó ágazattá vált és nem Bill Gates az egyetlen, aki élt a lehetőséggel. A Forbes Magazine-nak a világ leggazdagabb embereit felsoroló listáján szorosan Bill Gates mögött van (lehet, hogy most megelőzi) Lawrence J. Ellison, az Oracle alapítója, és az első tízben még további három számítógépes található, köztük Paul Allen, a Microsoft másik alapítója. Mindazonáltal mintha gyorsulnának a folyamatok, egyre rövidebb idő elegendő egy-egy új technológia elterjedéséhez, nem utolsó sorban épp az információ mind sebesebb áramlásának köszönhetően.
Azt a kérdést is tisztázni kell, hogy vajon jó-e az nekünk, ha körülöttünk sikeres vállalkozók elismert karriert csinálnak. Nem az lenne-e jobb, ha nem lennének kiugró jövedelmek, hanem mindenki szépen egyenletesen gyarapodna? A szociológiában használatos konfliktus elmélet szerint (a harmónia elmélettel ellentétben) a fejlődés kulcsa a versenyhelyzet: az emberek többsége azért küzd, hogy valamiben kitűnhessen a többiek közül. Nyilván léteznek megszállott tudósok vagy akár kőművesek is, akik teljesítményét nem befolyásolja, hogy mások elismerik-e vagy sem, de tény, a siker elismerése már önmagában is ösztönzőleg hat. Mindenki szívesebben indul a versenyben, ha a győztesnek az anyagi elismerés mellé még dicsőség is jár. A versenyhelyzet szükségességét már a kelet-európai közvélemény is elismeri csak egyelőre elviselni nem tudja. Ennek két fő oka van: egyrészt az ehhez szükséges valamelyest reális önértékelés hiánya, másrészt a szabályozórendszer iránti bizalmatlanság.
Magyarországon – és az egész régióban – még nem alakult ki az a szabályozás, amelyik elfogadott a társadalom számára. A vállalkozók és munkavállalók nem ismerik el a szabályozórendszer által mért teljesítményt, vagy legalábbis megkérdőjelezik a kimutatott eredményeket (Bill Gatesnek is sokan szemére vetették, hogy az IBM szerződés nélkül sohase aratott volna ekkora sikert, ami kétségtelen, de korrupciónak vagy nem megengedett eszközök használatának a gyanuja sem merült fel). A szabályozórendszer – bár minden kritikát megérdemel – annyira nem különbözik a nyugati vagy amerikai szabályozástól, hogy a különbségeket ezzel magyarázhatnánk, bár a rendszerváltás első éveiben valóban sokan visszaéltek a szabályokkal és kihasználták például az adóvisszatérítés ellenőrzésének hibáit.
A hibás önértékelés – ritka kivételtől eltekintve – azt jelenti, hogy saját teljesítményünket túlértékeljük, és ennek következtében másokét alul. Ez még önmagában nem okoz gondot, de ha beszállunk a gazdasági vagy a politikai versenybe, a piacon vagy a választásokon nem érjük el a várt eredményt. Ettől csalódottak leszünk és úgy érezzük, hogy a világ nem a tehetséget, a hozzáértést értékeli, pedig mindennek erre kellene épülnie. A frusztráltság – legalábbis saját magunknak bevallott – oka nem az, hogy nem vagyunk elég tehetségesek (hiszen ez a jelenlegi közmegegyezés szerint csak rajtunk múlik) hanem, hogy nem ismerik el a tehetségünket. Az elismerést meg általában pénzben illetve hatalomban mérik (a kettő gyakran erősen összefügg), illetve definíció szerint ezek bősége a siker maga. A rendszerváltás előtt, amikor kevésbé volt nyílt a verseny, az ebből eredő problémák kevésbé kerülhettek felszínre, de amint nyíltabbá váltak az ütközetek, szembesülnünk kellett velük. Csak kivételes egyéniségek képesek ilyen helyzetben újragondolni és újraértékelni korábbi álláspontjukat. A többség érzelmi alapon reagál és ebből jön létre a régióra oly jellemző érzelmi alapú gondolkodás illetve világkép, ami szélsőséges esetben irigységre, gyűlöletre válthat át.
Nehogy azt higgyük, hogy az "érzelmi alapon gondolkodás" csak a szélsőséges ideológiák sajátja, bár elsősorban rájuk jellemző. Alig van olyan érdekcsoport, aki az ellenfelei érveit megfontolandónak tartaná: viták mércéje elsősorban az, hogy ki képviselte az álláspontot, majdnem függetlenül attól, hogy mi az álláspont. Saját környezetünkben elnézzük azt, amit az ellentáborban megbocsáthatatlannak tartunk. Hasonló a helyzet a kiindulópontban szóba került sikeres gazdasági vezetők megítélésével is. Igaz, nagy különbségek vannak vállalkozók és vállalkozók, bankárok és bankárok közt. Vannak köztük olyanok, akik kiemelkedő teljesítményük, szakértelmük és tehetségük révén, és vannak, akik nem teljesen tiszta módszerekkel és eszközökkel jutottak hozzá millióikhoz. Márpedig, ha egy skatulyába kerülnek, akkor a valódi teljesítmények leértékelődnek. Ez az állapot az irigyeknek kedvez, mert segít leplezni felelőtlen hangoskodásaik (hőbörgéseik) igazi indító okát.
Az irigyekkel egyébként is – mint már a bevezető Márai-Esterházy idézetben utaltunk rá – nagyon nehéz mit kezdeni. Talán érdemes megfogadni a tanácsot!
F. Liska Tibor
2000. augusztus